Titkolózás

Nos szijasztok! Hosszú-hosszú idő után itt van ismét egy közös történetünk. Változatosság képpen ennek a novellának most nem Fernando Alonso, Kimi Raikkönen vagy éppen Lewis Hamilton, hanem a két újonc Lucas di Grassi és Nico Hülkenberg lesz a főszereplője! Reméljük tetszeni fog majd nektek! ;)


Vasárnap van, a Magyar Nagydíj hétvégéje és én már vagy fél órája álldogálok egy kis szobácskában egy teljes alakos tükör előtt. Egyszerűen képtelen voltam ellépni előle, mindig találtam valami kis hibát magamon, amit ki kellett javítanom. Jó ideje már az órát sem figyeltem, hihetetlenül ideges voltam.
- Kicsim, ez már beteges! - Karolta át a derekam a férfi, aki már hosszú hónapok óta az életemet jelenti. Megfogadtam, hogy nem fogok senkihez sem érzelmileg annyira kötődni, hogy képtelen legyek tőle elválni, de minden fogadalmat meg kell szegnie egyszer legalább az embernek.
- De most látom hónapok óta először a barátnőmet és nézd milyen kövér vagyok... Már soványabb vagy nálam. Hogy fogok kinézni melletted? - Néztem végig ismét magamon, majd a mögöttem mosolyogó Lucason.
- Terhes vagy Kicsim, ez normális! - Próbált megnyugtatni, de egy cseppet hangosra sikeredett neki.
- Hééé! - Fogtam be a száját. - Csssst! A végén még meghallják!
- Nem érdekel! - Vette emelte el a arcától a kezemet. - Ha kell kiüvöltöm a padockban, hogy apa leszek! - Mondta hevesen, én pedig akaratlanul is elnevettem magam.
- A babona drága... Még senkink egy szót se! - Csókoltam meg, mikor éreztem, hogy a táskámban elkezd rezegni valami.
- Ohh a francba! - Kiáltottam fel, miután sikeresen elszakadtam Lucas ajkaitól.
- Mi a baj? Fáj valamid? Hívjak orvost? - Hadarta, miközben a szemeiből csak úgy sugárzott az aggodalom. Én csak megráztam a fejem, miközben a táskámban kezdtem el kutakodni. - Kitti, ha valami gond van...
- Csak Gina küldött SMS-t! - Emeltem fel a kezembe kerülő mobilt, mire Ő megkönnyebbülten felsójatott. Nekem viszont rohanom kellett, ahogyan ismerem a barátnőmet, sikeresen elvész majd a sok kamion és Home között, majd tátott szájjal keresi a labirintus kijáratát.

Idegesen kezdtem el keresgélni, először a padockban, majd mikor ott semmi nyomát nem leltem, valamint az újságírók és fotósok is vészesen közeledni kezdtek a boxutca felé vettem az irányt. Bármennyire is bő ruhát vettem fel, féltem fény derül a mi kis titkunkra.
Mikor azonban megláttam Ginát minden félelmem elszállt. Éppen egyik kedves barátommal beszélgetett vagy éppen veszekedett. Sokat változott a külön töltött idő alatt. Szerencsére a kosztümről sikerült lemondania erre a hétvégére, helyette inkább egy testhez álló fekete ruhát vett fel, amit a legnagyobb jóindulattal sem nevezhettem volna visszafogottnak. Az arcára nem volt a legjobb rálátásom, de még így is feltűnt a szokásostól igen csak eltérő erős sminkje és a szorosan összefogott haja. Jól állt neki annak ellenére, hogy az emlékezetemben egy teljesen más kép élt róla.
Azonban hirtelen irtózatosan nagy vágy kerített hatalmába. Tudni akartam miről beszélgetnek ezek ketten a Ferrari box előtt, amely mindkettőjük uticéljától elég messze helyezkedik el. Ezért hát egy gumi kupac mögé rejtőztem és fülelni kezdtem.

A beszélgetés elejéről sajnos lemaradtam, de ha a megérzéseim nem csalnak még így is nagy shownak lehetek szemtanúja.
- Azt hiszem eltévedt egy kicsit. Maguk a boxutca végében sorakoznak majd fel, habár egy kicsit hamar érkezett. - Hallottam meg először egy számomra már jól ismert fiatal férfi hangját.
- Én meg azt hiszem, hogy rossz helyen kopogtat. - Ajjaj, Gina kezd egy kicsit ideges lenni. - Úgy nézek én ki, mint egy Grid Girl?
- De hiszen ön... - Mentegetőzött volna a kis német, de én tudtam jól, semmi esélye. Jobbnak láttam közbe avatkozni, így eltűntettem az óriási mosolyt az arcomról, helyette egy jóval kisebbr cseréltem és úgy közelítettem a barátnőm felé.
- Gina! - Kiáltottam, mire Ő hirtelen megfordult. Közelről még szembe tűnőbb lett a változás. Egy visszafogott lányka helyet egy belevaló csajszit kaptam vissza. Nem tagadom tetszett ez a drasztikus stílus váltás, bár én az előző kiadásban is nagyon-nagyon szerettem.
- Szia Kitti! - Ölelt át megkönnyebbülve. Képzelem milyen gondolatok cikázhatnak a fejében. - Örülök, hogy végre itt vagy.
- Miért? Valami baj van? - Néztem összeszűkült szemmel a szöszi irányába.
- Most Grid Girlöztek le. - Hunyorított Ő is a vádlott felé.
- Grid Girl? - Nevettem el magam. Megkönnyebbültem, hogy végre nem kellett magamba tartsam, nem tudom meddig bírtam volna. - Nico, ez még tőled is sok!
-Jól van Kitti! Honnan tudhattam volna? - Húzta össze magát hirtelen az F1-es német különítmény legfiatalabbik tagja.
- Mondjuk, hogy sehol sincs rajta semmilyen támogatói embléma?
- Hahóó! - Kezdett el nekünk drága barátnőm integetni. - Én is itt vagyok!
- Bocsi! - Pirultam el hirtelen. Hogy utaztál? Még nem is kérdeztem.
- Jól... Látom sikerült beilleszkedned.
- Ugyan! Nicot ki ne ismerné? - Borzoltam össze a srác haját. - Nála morcosabb pilóta nincs is a padockban. Ráadásul Kimi szerepére hajaz.
- Hahahah... inkább mutass be a barátnődnek Kicsi csillag!
- Látod, én mondtam! - Vetettem egy cinkos pillantást a társaság másik női tagjával. - Szóval Nico, Ő itt Gina Szilvássi; Gina, Ő pedig Nico Hülki!
- Még egyszer így hívsz beszélek Lucasszal, hogy neveljen meg!
- Már alig várom! - Mosolyogtam rá kajánul.

- Szóval mi újság veled Drága? - Rekesztette ki a barátnőm szegény kicsi németet a beszélgetés további részéből. Bár Ő hősiesen tűrte és egy tapottat sem mozdult, mintha várna valamire vagy éppen valakire. - Fantasztikusan nézel ki!
- Ohh, ne viccelj már! - Legyintettem cseppet sem komolyan véve a bókot. - Sikerült levizsgáznod mindenből?
- Igen! 4.8-as lett az átlagom, úgyhogy mostmár hivatalosan is ügyvéd vagyok! - Húzta ki magát Gina. Van is mire büszkének lennie, bármilyen nehézség is keresztezte az útját sikerült rajta túllépnie, nem hagyva hogy elválassza céljától.
- Az szép! Gratulálok! - Mondtam elismerően. - Jó, ha az embernek vannak okos barátnői.
- Te sem vagy buta! - Simogatta meg együttérzően a karom.
- Ne nevettess! Aki tizedikben kibukik és addig koplal, míg belefogy a modellek világába. - Nevettem gúnyosan.
- Nem mentél át tizedikben? - Kacagott fel Nico mellettünk.
- Ohh, fog be! - Néztem rá, de a mosoly nem fagyott le az arcomról. - Különben is mennyit vesztettél volna, ha most könyvelőként gubbasztanék egy íróasztal mögött és az életben nem találkozunk?
- Én csak nyertem volna vele egy hónapot. Addig sem hallgattam volna a szív szerelmed ódáit rólad.
- Vegyél vissza a nyál tengerből Nico! - Kértem esdekelve a németet, aki karbatette a kezeit. Ekor vettem csak észre a kacarászó Lucast közeledni felénk. Már az overáljában feszített előttünk, amit a derekán hagyott lógni.
- Megint Nicot szórakoztatod? - Adott egy puszit a homlokomra, majd a derekamat átölelve húzott magához.
- Muszáj egy kicsit kizökkentenem néha, ugye Hülki? - Vigyorogtam rá, mire egy durcás pillantást kaptam cserébe. Lucas csak mosolyogva megrázta a fejét, majd a barátnőmhöz fordult.
- Te lennél Gina?
- Igen, Georgina Szilvássi! - Nyújtotta a kezét mosolyogva.
- Lucas di Grassi! örülök, hogy megismerhetlek!
- Kicsim, szerintem erre most nincs idő. Hamarosan kezdődik a futam és addig neked tudtommal még van egy-két dolgod. - Mi tagadás már nagyon szerettem volna Ginával egy kicsit pasik nélkül is beszélgetni, hiszen nagyon régóta nem találkoztunk már.
- Igazad van! - Csókolt szájon, majd Nicot magával tollva indultak el a boxuk irányába.
- Szóval... Hol is tartottunk?
- Hát... Kérdezhetek valamit? - Nézett mélyen a szemembe.
- Persze! - mondtam egy kicsit nehézkesen. Valahogy mostanában minden ilyen jellegű beszélgetéstől féltem. Nem szerettem volna, hogy bármi is kiderüljön a babáról, míg nem leszek 3 hónapos terhes. Nem vagyok babonás, de ezt az egyet komolyan vettem.
- Minden rendben van veled?
- Jól vagyok! Nem értem miért kérdezed ezt! - Mondtam zartan és próbáltam kerülni azt a barna szempárt, amely az esetek többségében a lelkemig látott.
- Hát csak... mindegy!
- Jaj ne csináld! Tudod, hogy utálom ezt! - Indultam el a Virgin boxa felé magammal húzva őt is.
- Nem tudom... olyan zavartnak és feszélyezettnek tűnsz most. Nem a fiúkkal, sokkal inkább velem. És mintha néhány kilót is felszedtél volna, pedig az alakodra mindig nagyon figyelsz. - Kellett neki ügyvédnek menni, hogy minden apró részletet észre vegyen.
- Igen, lehet. - Néztem mg mindig a kiszemelt box irányába.
- Alaptalanul?
- Öhm... szóval... Igen! - Böktem ki nagy nehezen. Utáltam hazudni, főleg a barátaimnak. én is elvárom, hogy mindenki őszinte legyen hozzám, de ezt most képtelen voltam elmondani neki. - Lucas annyi fagyit és brazil édességet tömött belém, hogy ez lett az eredménye. - Mutattam végig magamon miközben végre megérkeztünk a box bejáratához.

- Várj! Biztos keresztül akarunk itt menni?
- Miért? meg akarod kerülni az egész boxutcát, hogy bejuss a homeba? - Néztem rá mosolyogva. Lucas ugyanis felajánlotta nekünk a külön kis kuckóját futam nézésre. ismerve magunkat ez mindenkinek jobb lesz így. Általában végigordibáljuk az egész versenyt és ezt a mérnökök nem nézik túl jó szemmel.
- Így menjek itt keresztül? - Nézett végig magán. Fekete testhez simuló ruháján és azonos szűnű tűsarkú cipőjén, amihez arany ékszereket vett fel.
- Miért ne? Dögös vagy! - Mondtam és magammal húztam, majd a boxba érve elkiáltottam maga. - Srácok! Ő itt Gina. Mindent a szemnek, semmit a kéznek!
- Köszi! - Pirult el tetőtől talpig az említett.
- Ez rád is vonatkozik, Kitti? - Kersztezte az utunkat az egyik szerelő.
- Kérdezd Lucast, Tom! - Kacsintottam rá és kikerülve nagy, ám laza léptekkel folytattam az utam a Virgin motor home felé.

- Te itt mindenkit ismersz? - Kérdezte Gina, mikor elértük a célunkat. Ekkorra sikerült lihegve bár, de utolérnie. Én már megtanultam, hogy verseny hétvégékre leginkább sarukat csomagoljak, főképp vasárnapra, de aki először jár erre az beleeshet abba a hibába, hogy nem számol az itteni futkoszással.
- Majdnem! - mosolyogtam rá kedvesen, majd egy gomb megnyomásával elénk tárult az a hely, amely a csapattagokon és a hozzátartozókon kívűl mindenki másnak elérhetetlennek bizonyul.
- Szia Kitti! - Köszönt rám Tara, a recepciós lány. - Lucas szobájából nézitek a futamot.
- Igen, itt szabadabb a hangulat. - Bólintottam.
- Kértek valamit?
- Ha lehet egy üveg ásványízet és egy pohár édes martinit Ginának. - Mosolyogtam rá. - Köszönöm Tara!
- Nagyon szívesen! - Bólintott a fiatal fekete hajú lány, majd fél pillanat múlva már ott sem volt.

- Kitti, én utálom a Martinit! - Panaszkodott dárga barátnőm, mikor már kezünkben az italokkal bezártam magam mögött a szoba ajtaját.
- Ugyan már! Egyet te is meg tudsz inni egyszer.
- Ha te szereted a Martinit, miért nekem rendeled?
- Mert... Mert, ha Lucas dobogóra kerül, akkor pezsgőzni fog mindenki és mivel kocsival jöttünk valakinek vezetnie is kell.
- Aha! - Bólintott, de láttam az arcán, hogy nem igazán dől be a kis mesémnek.
- Inkább nézzük a futamot! - Kapcsoltam be az ágy előtt található kis tévét és elkezdtem feszülten a képernyőre figyelni.

Másfél órán keresztül föl-le ugráltunk a pár négyzetméteres helységbe. Hol nevetve, hol bosszankodva. Az esőnek hála elég felemás futamunk lett, bár a lényeg, hogy a számomra legfontosabb személyek még mindig versenyben voltak. Nagyon sok volt a kicsúszások száma is a felelőtlen előzési kísérleteknek köszönhetően, és a koccanások is a rosszúl számolt féktávoknak hála. A Biztonsági autó sem pihent sokat, mi mégis úgy döntöttünk, hogy pár perccel a vége előtt elindulunk a dobogó irányába.
Éppen kiléptünk a Home ajtaján, mikor megcsörrent a telefonom. Hihetetlen, hogy mindent elfelejtek. Erre Lusas csak mindig annyit mond, hogy biztosan azért, mert lányunk lesz majd. Annyira megértő velem, még a hülyeségeimért sem szíd le soha és elviseli minden hiszti rohamomat.
- Szia Raqu! - Köszöntem a telefonba, mikor végre a kezemben tartottam. - Nem, most nem tudok a Ferrari boxba menni,,,, Igen, majd pár perc múlva a pódiumnál... Közvetlen a koron mögött leszek majd... Persze, hogy Fernando miatt... Igen, most tuti nem körözik le... Oké Raqu, szia!
- Raqu? Mint Raquel del Rosario? - Kérdezte Gina elkerekedett szemekkel, mikor letettem a telefonomat.
- Hát... Lucas bemutatott néhány F1-es barátnőnek, hogy ne unatkozzak a futamokon egyedül. Egy-kettővel tartom a kapcsolatot, köztük Raquellel is.
- Értem! - Bólintott.

A pódium előtt állodgáltunk már pár perce. Azt se tudtuk ki nyert, ilyen sem volt még. Azonban most nagyon jó előérzeteim vannak az első három helyezettel kapcsolatban. Mondjuk most még tippelni sem tudtam volna a dobogósokra, ugyanis az eső az utolsó percekben elállt. A gumi taktikákon is sok múlhatott, valamint a kicsúszások és a kiesések is döntők lehettek.
- Nah, ki nyert? - Kérdeztem a felénk közeledő Raquelt.
- Te nem is nézted? - Kerekedtek el a szemei.
- De csak az utolsó percekről lemaradtunk. Valahogy ide kellett érjünk a Homeból. - Mentegetőztem-
- Akkor most figyelj! - Mutatott a pódium felé, ahonnan sorban Fernando, Felipe és végül Lucas sétált ki. Persze a drága, amint megkapta a díjat felém mutatott, én pedig még mindig elképedve figyeltem őt. Majd észrevettem, hogy a kamera is rám irányul. Örömömben küldtem egy puszit Lucas felé, majd a tévé nézőknek is egyet.

Miközben én kiörömködtem magam, Gina hirtelen eltűnt mellőlem. Oldalra pillantva meg is láttam az okát. Pontosítva Nico Hülkenberget teljes élet nagyságban nem törődve a rajongókkal vagy bárki mással, csak Ginával. aranyosak voltak együtt, mégha eddig csak a beszélgetésig jutottak is el.
Mosolyogva néztem végig, ahogyan egy kicsit feszélyezve mégis óriási mosollyal az arcukon beszélgetnek. Néha-néha hozzáérve a másik karjához, majd elnevetik magukat.

Nem szóltam egy szót sem, csak magam mögött hagyva Ginát és Raquelt indultam el a Virgin boxa felé. Ahol aztán fél óra múlva már Lucas ölébe ücsörögve beszélgettünk a többiekkel.
- Merre voltál? - Kérdeztem hirtelen, mikor Gina vigyorogva belépett az ajtón.
- Találkoztam egy új baráttal.
- Áhh, szóóóval alakulnak a dolgok. - Mosolyodtam én is el magabiztosan.
- Milyen dolgok? - Kérdezte Lucas semmit sem értve.
- Gina és Nico...
- Csak barátkozunk! - Szólt közbe az egyik említett.
- Jah, mi is! - Csókoltam meg sokat mondóan a brazílomat. Ő pedig a hasamra helyezte a kezét. - Különben is nem értem mi rossz van abban, hogy randiztok. Fordultam vissza Ginához, mikor elváltak egymástól az ajkaink.
- Mi nem randizunk!
- Hívhatjuk baráti összejövetelnek is.
- Kitti! - Szólt rám kedvesen Lucas.
- Ohh... Ginát véded? Asszem vár rád estére a kanapé.
- Mi? - Kerekedtek el a szemei. - Még a feleségem sem vagy, de már parancsolgatsz?
- A mennyasszonyod vagyok, jogom van hozzá! - adtam a szájára egy gyors puszit.
- Hűha! Ti eljegyeztétek egymást? - Kérdezte Gina meglepetten. Mit is mondtam a feledékenységemről?
- Csak két hete, de köszönjük. - Mosolyogtam. - Azzal, hogy belekerültem ebbe a cirkuszba az én életem is teljesen felfordult.
- Azt hiszem lemaradtam ezzel kapcsolatban. - Hajtotta le Gina a fejét.
- Neked más volt a fontos és jól tetted, hogy követted az álmaidat! Most azonban pótolhatod a lemaradásodat! - Kacsintottam rá.
Kitti, kér... - A hirtelen elakadástól ijedten néztem oldalra, a box bejáratához.
- Áhh, Hülki! Gyere csak beljebb! - Kiáltottam oda neki. - mi pedig már megyünk is! - Néztem erőteljesen Lucasra.
- Igen, megünnepeljük a harmadik helyemet. - Mosolygott kajánul, míg bordán nem könyököltem. - Ezt most miért?
- Mert nagyobb a szád, mint nekem. - Mosolyogtam rá angyalian, majd elindultunk nyugodt kis otthonunk felé Brazíliába, hogy boldogan élhessünk míg meg nem halunk.

De előtte azért még mielőtt ez megtörténhetett volna füleltem egy kicsit a mögöttem zajló eseményeket.
- Szia ismét! - Hallottam a kis német zavart hangját.
- Szia! - Nevetett a barátnőm, de tudtam jól, hogy Ő is legalább annyira zavarban van, mint az előtt felszólaló.
- Nem akarjuk előbbre hozni ezt a ... találkát? - Vett végre magán erőt Nico. Őszinte büszekés öntött el, mint egy nővért, kinek az öccse először hív el randizni egy kislányt. Igaz ez esetben körülbelűl egy idős havert, aki nagy nehezen elhívta egy vacsira az egyik legjobb barátnőmet, de ez most részlet kérdés.
- Végül is, én ráérek! - Hallottam a távolból még Gina hangját, majd Lucasszal találtam szembe magam, aki rosszallóan, mégis mosolyogva csóválta a fejét.

Vége

Rosa bár

Szijasztok!
Tudom régen írtunk már, ez leginkább az én hibám! Most azonban hoztam nektek egy novellát, amely nem tudom mennyire tekinthető még "rövid regénynek". Ezt most kivételesen egyedül írtam, ki kellett adnom magamból a gőzt. Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Kathy

- Kitti, ébresztő! Héé Kislány, ne csináld ezt! - Hallottam a távolból egy ismerős női hangot. Éreztem a padló hideg kövét a szinte teljesen fedetlen hátamon és valami szúrós szagot az orromnál.
Ezek után ismét elvesztettem minden támpontot. Megpróbáltam gondolkodni hol lehetek és hogyan kerülhettem a padlóra, de semmire sem emlékeztem. A forgatagból és a hangos zenéből mindössze annyit tudtam leszűrni, hogy valószínűleg a bárban lehetek, ahol lassan már 7 éve dolgozom. Még csak 25 éves vagyok, de az élet hamar megtanított rá, hogy nem minden fenékig tejfel. A szüleim a rossz érettségimnek és a lázadozásaimnak hála kidobtak otthonról. Sokan elfordultak tőlem, a barátnőm fogadott csak be, aki nem rég költözött fel a fővárosba. Azonban Ő sem volt olyan anyagi helyzetben, hogy mindkettőnket el tudjon tartani és nem is várhattam ezt el tőle. A reményeim, hogy valaha sport riporter leszek hamar elszálltak, helyette el kellett kezdenem munkát keresni, mindössze 18 évesen. Minden felsőbb végzettség és nyelvi papír nélkül nem mehettem messzire, szó szerint. A sarki bárban kaptam munkát, mint pincérnő és csapos. Azóta is itt dolgozom és nem is panaszkodhatom.
Bár az álmom nem teljesült, a hely annyira felkapottá vált, hogy számos híresség ide jár esténként bulizni.

Mikor sikerült végre kinyitnom a szemem és újra érzékeltem a környeztem egy mentőben feküdtem, amely nagy valószínűséggel útban volt velem a legközelebbi kórházhoz.
- Hölgyem! - Nézett felém egy orvos, aki a mellettem lévő ülésen foglalt helyet. A higgadtságából ítélve, sajnos megélem a holnapi napot is. - Meg tudja mondani a nevét és hogy hol van?
- Kitti... és egy mentőben?
- Pontosan. Hamarosan megérkezünk a kórházba, ahol alaposabban kivizsgálják. - Közölte a számomra
már teljesen világos dolgot a doki. Annyiszor voltam én már ilyen helyzetekben, hogy kívülről tudom mi fog történni velem. Először is elvégzik rajtam az összes lehetséges vizsgálatot - csak halkan megsúgom,hogy van, aki jobban rászorulna - aztán 3 napig bent fekszem majd. Biztosan erre van nekem szükségem?
- Nincs semmi bajom! Nyugodtan visszavihetnek a bárhoz vagy akár itt is kitehetnek. - Ültem fel, de a doki azon nyomban vissza is nyomott.
- Gondolom nem akarja, hogy a gyerekének valami baja essen. Akkor meg ne mozogjon!
- Hogy mimnek? - Néztem nagy szemekkel. Itt valamit nagyon elnézhettek, lehetetlen, hogy nekem gyerekem legyen. Még a feltételezés is abszurd. Először is hová születne szerencsétlen, aztán ki lenne az apja, végezetül egy ilyen anyával legyen kénytelen leélni minimum 18 évet? Nem, ez nem lehet!

A kórházi szobámba fekve le sem bírtam venni a szemem az ultrahang képről, amit már lassan fél órája a kezemben szorongatok. Olyan picike rajta, szinte fel sem lehet ismerni, hogy Ő egy kicsi baba. Sőt nem szinte, ha a doki nem mutatja meg, akkor észre sem veszem. Mégis már most annyira kötődöm hozzá, de nem tarthatom meg. Nem tehetem tönkre egy ember életét és a karrierjét... Ez nem lenne tisztességes. De valaki ígyis-úgyis szenvedni fog. Muszáj valamit tennem. Kezembe vettem az éjjeli szekrényemen heverő telefonom és tárcsázni kezdtem a már fejből ismert számot. A srác már annyiszor húzott ki a bajból, már-már olyan nekem, mint egy legjobb barát, annyi különbséggel, hogy a világ másik oldalán él.
- Fernando Alonso! - Szólt bele gépiesen a tárcsázott fél.
- Szia Nando! Kitti vagyok. Rosa Bar, ha is így jobban beugrik.
- Szia Kitti. Hajnali kettőkor még nem vagyok teljesen magamnál. - Mondta álmos, ám ennek
ellenére kedves hangon a pasi. - Mit szeretnél?
- Gáz van... nagyon nagy gáz, segítened kell! - Kérleltem esdeklő hangon és közben végig fojt
az első könnycsepp az arcomon.
- De hát mi történt?
- Terhes vagyok!
- Hogy mi?
- Igen és ha Nico megtudja vagy a menyasszonya, akkor... - Kezdtem el hadarni, de Ő félbe szakított.
- El kell mondanod neki!
- Tudom, de...
- Még itt van Magyarországon. Hol vagy? Odamegyünk.
- A Péterfy Sándor utcai Kórházban.
- Hogy mi? Jól vagytok? Minden oké? - A háttér zajokból ítélve már el is kezdett készülődni, bár szerintem Ő is jól tudja, hogy innen nem lenne annyira egyszerű elrohanni.
- Enyhe alkohol mérgezés, de nincs baj.
- Te aztán tudod, hogy kell magad bajba keverni.
- De jó hogy van egy régi jó barátom, aki segít kimászni belőle. - Mosolyodtam el, majd miután
letette a telefont eszembe jutott az első találkozásunk.
Hazafalé indultam, cseppet zaklatottan. Az a napom is katasztrófálisan végződött, mint sok
azelőtti is. Még csak pár hónapja dolgoztam a Rosaban és elég nehéz volt a beilleszkedés.
Mivel csak néhány utca választott el a lakásomtól, amelyben akkor már egyedül laktam, gyalog készültem megtenni a pár perces utat. Semmitől sem zavartatva léptem ki egy elhagyatottabb kereszteződésnél, mikor egy nagyobb ütést éreztem a derekamon és a földön kötöttem ki. Semmi bajom nem lett, ám a sofőr ragaszkodott a kórházhoz - mily meglepő. A gázolóm pedig nem volt más, mint Fernando Alonso, az akkor még kevésbé elismert Forma 1-es pilóta. A történtek után egyre többet látogatott meg, hiába győzködtem róla, hogy semmi bajom sem esett. Ő lett az első normálisnak mondható visszatérő vendégem és az egyik legjobb barátom is. Én lelkiekben segítem Őt, ha Raquel, a felesége nincs mellette, Ő pedig folyamatosan kihúz engem a bajból. Ő általa ismertem meg számos pilótát is, köztük Nico Rosberget, aki először 6 hónapja látogatta meg a bárt. Akkor szakított először a jelenlegi menyasszonyával és akkor kezdett kialakulni a kapcsolatunk is. Ám Viviennel hetente vesztek össze és békültek ki, így pár éjszakánál és temérdeknyi hitegetésnél nem jutott messzebb a viszonyunk.

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy szinte észre sem vettem az ajtóban toporgó két
férfit. Intettem a fejemmel, hogy jöjjenek beljebb és fél pillanaton belül már az ágyam mellett
álldogáltak. A szőkeség egy kicsit közelebb merészkedett, míg a spanyol háttérbe húzódott.
- Szia! Fernando azt mondta, hogy azonnal jöjjek ide...- Intett a fejével az említett felé, aki csak bátorítóan biccentett egyet felém. - Mi történt veled?
- Nico! Szerintem ülj le! - Kezdtem halkan lehajtott fejjel.
- Miért? Mi van? - Nézett rám, majd a barátjára. A hangja kemény volt, ahogyan az arc izmai is megfeszültek, de végül teljesítette a kérésemet és helyet foglalt az ágyam mellett árválkodó
széken.
- Gyerekem lesz... tőled...
- Hogy mi? De hát...
- Megtartom! - Mértem rá a következő csapást egyből, mire Ő egyből felugrott.
- Ezt nem teheted!
- De igen! Már csak az a kérdés, hogy letagadod, hogy a tiéd vagy felvállalod és
besegítesz. - Közöltem teljes lelki nyugalommal, mit se törődve a német hőzöngésével.
Pár percig beállt köztünk a néma csend, Nico fel-alá járkált, erősen gondolkozott. Én pedig
sebzetten bámultam őt. Csak remélni tudtam, hogy jelentett neki is valamit az a pár nap, míg
egy párt alkottunk és nem hagy magamra ekkora teherrel a vállamon.
- Tudod az apám mindig azt tanította, hogy vállaljam a következményeket és ne hagyjam veszni, azt ami az enyém... - Ült le végül mellém, majd mélyen a szemembe nézve folytatta. - Segíteni fogok neked, de ahhoz velem kell, hogy gyere Svájcba!
- Hová? - Kerekedtek ki a szemeim. Itt hagyni azt az várost, amelyben születésem óta élek, egy olyan országra cserélni, amelyről még abban sem vagyok biztos mi a fővárosa. Megijedtem.
- Svájcba. - Ismételten az említett ország nevét a szőkeség.
- Én is ott lakok. - Szólalt meg végre Fernando is egy biztató mosoly kíséretében.
- És mi lesz a barátnőddel?
- Veszni kell, hogy hagyjam azt ami az enyém, hogy vállalhassam a tetteim következményét és ne veszítsek el még valamit, ami még nem is lehetett az enyém.
- Ne kötelességből tedd! - Kértem a szemeibe elveszve.
- Nem vigaszból jártam veled, hanem mert megfogtál.
- Hogy mi?
- Igen, de elárulnád végre, hogy miért vagy itt? A babával van valami?
- Nem! - Ráztam meg a fejem. - Alkohol mérgezés... De már minden oké... Tudod volt egy őrült vendégem és nehezen birkóztam meg vele...
- Már megint?
- Hááát... - Mosolyodtunk el mindketten, Nando pedig csak megpuszilta a homlokom és elment magunkra hagyva minket a jövőnk tervezgetésével.

6 hónap múlva :
- Nico! Nem jelenthetsz csak úgy beteget! Menj el arra a nagydíjra, rendben? Különben is a
szomszédban van Raquel, ha gond lenne...
- Raquel minimum fél órára lakik tőlünk, én pedig itt leszek pár percnyire tőletek. - Sikerült annyira felidegesítenie, hogy végszóra megindultak a fájásaim is. Még hogy nem megy el miattam a futamaira. A hasamhoz kaptam, majd Nicora néztem fájdalmasan. - Még nem lehet...
- Pedig nagyon úgy tűnik. - Nyöszörögtem, mire az ölébe kapott és egyenesen az autójához rohant velem.Láttam a kétségbeesést az arcán, de nem szólt egy szót sem, csak engem bátorított. Nem laktunk messze a kórháztól, mindössze fél órányira, de ezt a rövidke utat is sikerült pár perc alatt megtennünk.

A svájci kórházban aztán, 10 órás szenvedést követően, pontban éjfélkor végre megszületett a fiam.Nagyon picike volt, mindössze 55 centi és 3 kiló, de az orvosok szerint ez teljesen ideális.
- Szép volt Kislány! - Jött be a kórtermembe Nico. - Jól vagy ugye?
- Igen, de hol a fiam? - Csak pár perce vitték el mellőlem, de már elviselhetetlen volt a hiánya.
- Nyugi, mindjárt hozzák. A nevét kérdezték és én...
- Nico! - Néztem rá lemondóan. - Te képes voltál...
- Nyugalom! A fiunk neve, Fernando Rosberg. - Lehelt egy gyengéd csókot az ajkaimra.
- És itt is van! - Hozta be a nővér. Óvatosan a kezembe adta, majd mosolyogva elindult kifelé.
- Lehetne egy kicsit módosítani? - Szóltam gyorsan utána, végig a pici babámat bámulva.
- Persze.
- De hát ezt szeretted volna. - Éreztem magamon Nico tekintetét.
- Igen, de még hiányzik valami... Fernando Keijo Rosberg. Így tökéletes. - Mondtam mosolyogva, mire Nico a kezébe vette a fiát. Óvón átölelte, majd megpuszilta a homlokomat.
- Köszönöm! Köszönöm, hogy nem engedted, hogy hülyeséget csináljak! Köszönöm, hogy veled
lehettem! És köszönöm őt is! - Nézett a picurra.
- Nincs mit köszönnöd Nico! - Mosolyogtam. - Köszönettel csak én tartozom neked! Otthagytad Viviant értünk, aki...
- Aki már semmit se jelentett nekem. - Kaptam ismét egy csókot megnyugtatás képpen, majd
lassan elvitték a kicsi Fernit és Niconak is mennie kellett sajnos.

5 évre rá :
- Nico! Ne erőltesd már rá szegényre azt a vackot! - Kiabáltam a teraszról nézve, amint Nico és Fernando a fiaikkal próbálják megismertetni a gokartozás örömeit. Mi pedig Raquellel csak távolról figyeltük az eseményeket, belül mindketten rettegve gyermekeink testi épségéért.
- Apa, apa! - Rohant oda hozzájuk Shanon, a lányunk. Olyan szőke volt, mint az apja és a fiunk is. - Én, léci! - Nyújtózkodott a kis jármű felé.
- Na azt már nem! - Tiltakoztam. - Három évesen nem ültetheted be egy 60-nal száguldozó vas darabba.
- Ez csak 30-cal tud menni, direkt olyat vettünk! - Nyugtatgatott Fernando, sikertelenül. Azonban mielőtt szóra nyitottam volna a számat, Nico kezdett bele az érvelésbe.
- Nézd mennyire szeretné! - Vette elő a boci szemeit, amit a lánya is örökölt tőle, a vesztemre.
- Anya!
- Ha valami baja esik én...
- Futok mellette! - Ajánlotta Nico, mire önkéntelenül is, de elnevettem magam. - Tényleg. - Majd beültette Shanont a kartba, aki persze rögtön ráérzett a dologra és tövig nyomta a gáz pedált. A nevetésünk pedig csak erősödött Raquellel, mikor láttuk hogyan edzi a kisebbik szőkeség az apját a kertben szlalomozva.
A próba köröket követően felálltak a rögtönzött rajthoz Raquel és Fernando fiával, Joséval együtt, aki szintén csak három éves ám az apja már a támogatókat szervezi neki. Menthetetlen a két pilóta.Nagy megdöbbenésünkre azonban Shanon tökéletesen tudta tartani a tempót a kis autó versenyzővel.
- Tehetséges kiscsaj! - Állapította meg Nando elismerően.
- Igen! - Húzta ki magát büszkén Nico, de azért odafigyelt Fernire is. - Biztos nem próbálod
ki? - Kérdezte felkapva fiát, aki nagyban rázta a a fejét
- Nem! - Jelentette ki durcásan a kissrác, mire apja elkezdte kergetni keresztül az egész kerten.
- Végül milyen jó apa lett belőle. - Jegyezte meg mosolyogva Raqu.
- Igen! Az egyik legjobb! - Sandítottam Nandora, aki még mindig a két pici gokartost nézte.

Vége