Sziasztok! :) Újra jelentkezünk! :) Kitti ismét átírt egy sztorit, amit most megosztunk veletek! :) Reméljük tetszeni fog nektek, és várjuk a komikat! :) (Külön köszönöm neked Drága, hogy megcsináltad, és pont ma ♥)
2014-et írunk. A Ferrari csapat hosszas gondolkodás után, a tavalyi évben elhatározta, hogy a csapatban uralkodó puskaporos hangulatnak véget vet. Nem várja meg, hogy a két pilótájuk között fel-felvillanó szikrák magukra gyújtsák a teljes gyárat. A pontok alapján Fernando volt kiváltságos helyzetben. Ennek is köszönhető most, hogy itt álldogálunk a piros boxban, az akkori döntésének - amiben én nagyban befolyásoltam - pedig, hogy majdhogynem, mint egy dúvad kaparja a lába alatt a talajt. Már csak a csapattársa, a régebben már jól bevált Iceman, valamint az egyik legjobb barátnőm és egyben az említett mennyasszonya Gina hiányzott a rögtönzött megbeszélésről.
- Nyugodj meg! - Próbáltam átölelni a spanyol bikát, azonban Ő változatlanul mereven állt egy helyben.
- Kitti, most ne! - Szólt rám erélyesen.
- Kicsim...
- Nem elég, hogy Stefano iderendelt, még te is...
- Most vegyél vissza Alonso! - Jelent meg a hátunk mögött az említett csapatfőnök, aki hogy elkerülje az előző év feszültségeit, mindenféle intézkedésre képes volt. Ennek tudatában nagyon féltem is, de Nando nem könnyített a helyzetén.
- Én? Az a barom rontotta el az egész futamom. - Kiabálta. Még azon sem lettem volna meglepve, ha a kint sorakozó sajtó alkalmazottak diktafonos felvételeket készítenének a boxunk ajtajából, olyannyira kihalladszódhatott.
- Igen? - Jelent meg végszóra a szőkeség, Gina pedig halál nyugodtan megrántotta a vállát, miközben tanácstalanul összenéztünk. - Én voltam elől a boxutca bejáratig, te próbáltál megelőzni.
- Az is a pálya része!
- Nem vagyok köteles elengedni téged! - Jött egyre közelebb idegesen Iceman. Pontosan ismertem az álláspontját, miszerint Nando az első számú pilótája a csapatnak, Ő pedig csak egy kellék.
- Kimi az Isten szerelmére, állj már le! - Próbálkozott kétségbeesetten Gina és megpróbálta megfogni a finn karját, ám Ő elrántotta azt.
- Hagyj most! - Bökte oda még utoljára a lánynak.
- Mondtam én olyat, hogy köteles vagy elengedni? - Vágott vissza Alonso, ám Domenicale ezután félbeszakította őket.
- Elég legyen, fogjátok be mindketten! Úgy csináltok mint a kezdők! Neked nem kellene megkérdőjelezhető dolgot csinálnod! - Bólintott Fernando felé. - Neked meg ilyen rugalmatlanul viselkedned. A pályán voltatok még.
-Igen? Nem láttad a vonalat ami jelezte, hogy boxutca-bejárat? - Ordított vissza Kimi. Gina elhűlt a finn dühkitörésén, még sosem láthatta ilyennek, ahogyan bevallom én sem.
-Talán, ha TE jobban benéztél volna néhány vonalat, és nem hőzöngtél volna ilyen baromságokon, akkor tavaly nem a rally autóban növesztetted volna a segged! - vágott vissza Fernando, aminek hatására mindketten hátrahőköltünk.
- Nah most álljatok le! - Kiáltottam el magam. - Tudjátok mit jelent az, hogy verseny? Kiszámíthatatlanságot leginkább. Szerintetek, ha én táncban rosszul lépek, az érdekelni fog bárkit is a pontozáskor?
- Nem! - Mondta a csapatfőnök, a fiúk meg csak mint a kis elsősök rázták a fejüket, de aztán eszméltek.
- De Kimi... - Kezdett volna bele Nando, ám félbeszakítottam.
- Nem érdekel Kimi! - Mondtam, mire az említett felhorkant. - Bocsi!
- Nekem ebből elegem van! Engem egy nő nem oktat ki! - Hőzöngött a finn és elviharzott, de én nem hagytam annyiban, ahogyan régen sem. Mentem utána.
- Nem oktatlak ki, mi? - Néztem mélyen a szemébe, mikor az egyik kamion oldalában végre sikerült utolérnem. - Valahogy 2 hónapja még nem ezt mondtad volna.
- Mert 2 hónapja nem Fernando döngetett, hanem az én barátnőm voltál?
- Honnan veszed, hogy nem döngetett? - Vágtam vissza neki teljesen higgadtan, mire hátat fordított és elment. - Könnyű menekülni! - Kiáltottam még utána és figyeltem, ahogyan a nem messze található büfé felé veszi az irányt. Tudtam jól miért is megy oda. Nem sok hely van a pályán, ahol dohányozhat.
Megráztam picit a fejem, visszatérítve magam a valóságba, majd visszaindultam a boxba. Ginának már csak hült helyét találtam, azonban Fernando egy gumi kupacon ülve a két kezébe tartva az arcát gubbasztott.
- Lenyugodtál? - Léptem oda mellé, mire riadtan rám kapta a tekintetét.
- Nem rád voltam mérges!
- Tudom!
- A barátnőd kiborult, hogy Kimi után mentél. Ez az Ő dolga lett volna.
- De te nem, ugye? - Siklottam el az utolsó mondat felett. Kizárólag csak egy dolog érdekelt. - Ugye?
- Én nem! - Felelte magabiztosan. - Tudom, hogy engem szeretsz, nem pedig őt! - Húzott az ölébe, majd hosszan megcsókolt.
- Én is tudom! - Nevettem el magam. - De Kimiben nem vagyok biztos!
- Tudja, hogy mi akkor együtt voltunk, mikor...?
- Mostmár biztosan. - Hajtottam le a fejem. - De már nem érdekel.
- Miattad vált el Jennitől.
- Nem tehetek róla, én nem tudtam mikor összejöttem vele, hogy van felesége. - tettem fel védekezően a kezeimet. - Én akkor még csak a rajtszámát és a nevét ismertem, mivel azt kellett tartanom...
- Ezt már megbeszéltük, ne is törődj vele!
- De a barátnőm most vele jár.
-Szerintem már nem sokáig…..-tette hozzá.
- Ilyet ne is mondj, akkor mindketten megutálnak majd!
Miután mindent tisztáztam Fernandoval, ami a szívemet nyomta, útjára engedtem, hogy nyugodtan lezuhanyozhasson és felöltözhessen. Addig pedig egy kisebb kirándulásra indultam, mikor is megláttam Kimit és Ginát az egyik kamionunk ajtajában. Hihetetlenül kíváncsi lettem, ezért a szomszédos piros színű jármű mögé rejtőztem és hallgatózni kezdtem.
- Még mindig Kittit akarod?-kérdezte Gina látszólag nyugodtan, de tudtam jól, hogy majd szét veti az ideg. Már akkor mondogatta, hogy nem lesz jó vége a dolognak, mikor bemutattam a szőkének. Fél éven keresztül jártam ugyanis Kimivel és Gina úgy érezte, hogy még egyikünknek sem sikerült teljesen túllépnie a másikon, habár mindhármunk felváltva nyugtatgatja.
-Nem értelek!-rázta meg a fejét, és már halkabban beszélt.
- Mit nem lehet érteni ezen Kimi? Ő vagy én? Csak ennyi!
- Ne beszélj butaságokat!- Vett elő a farmerja zsebéből egy cigit.
- Azt ugye nem gondoltad komolyan?- Kapta ki egy pillanat alatt Gina a kezéből a még meg sem gyújtott szálat.
- Mit csinálsz?
- Mégis mi a fene van Veled? Én nem ebbe a pasiba szerettem bele! -nézett rá dühösen és én már ekkor jól tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.
- Megváltoztam, ez van!-vonta meg hanyagul a vállát a pilóta, és faképnél hagyta a lányt, aki csak üresen nézett utána.
- Gina Várj! - Kiálltottam el magam, mikor láttam, hogy útnak indul.
- Ne haragudj, nem vagyok túl beszélgetős kedvemben! - Még hátra sem nézett, csak eltökélten lépkedett előre. Nem volt más választásom utána futottam és elkaptam a karját, mire végre felém kapta a fejét. Ekkor láttam csak a vörös szemeit és a könny áztatott arcát. Még sosem láttam így a barátnőmet, Ő a látszat ellenére sokkal erősebb, mint én.
- Te sírtál? -kérdeztem megrökönyödve.
- Nem, nem dehogy! Miért? - Még most is próbálta tagadni, véletlen sem ért volna az arcához, hogy letörölje a könnyeket, csak erősen és határozottan állt előttem.
- Túl jól ismerlek! Szóval hallgatlak!
- Kimi. - Csak ennyit mondott, de a szemeiből jól kiolvasható volt a harag, az elkeseredettség és a csalódottság.
- Hagyd Kimit a francba. Egy idióta... Én mondtam neked, de nem hitted el. Szórakozni jó, de másra sem. Te pedig nem tartozol a piálós, partyzós bandába.
- Mert te igen? - kérdezte ingerülten.
- Hááát. - nevettem el magam, mire Ő is egy halvány mosolyra húzta a száját. - Már nem.
- De szeretem! - kötötte az ebet a karóhoz a barátnőm.
- Akkor szeress ki belőle! - Vontam meg egyszerűen a vállam, pedig jól tudom, hogy ez nekem sem megy ilyen egyszerűen, nem is ment soha.
- Fél évig vele voltál, és kibírtad, szerintem még jól is érezted magad vele. Engem meg csak simán lebeszélnél? - háborodott fel fél másodperc alatt Gina és meg is értem száz százalékosan.
- Nem akarok rosszat neked, te nem ilyen vagy! - hajtottam le a fejem.
- Akkor mégis milyen? Szerinted ki lenne nekem a legtökéletesebb? - emelte fel a hangját és felvont szemöldökökkel nézett rám.
- Nem tudom, de biztos nem Kimi! - hajtottam le a fejem. - Kimi olyan, mint amilyen én vagyok.
- És milyen vagy te?
- Vad! - jelentettem ki egyszerűen. - Még Ő is lázad... az egész világ ellen, de te már lenyugodtál. Nem ugyanarra vágytok, ez nem lesz így jó.
- Miért akarsz ennyire lebeszélni? Még mindig nem hagytad magad mögött?
- Mi? Engem már nem érdekel! - ráztam meg a fejem.
- Nem megváltoztatni akarom, egyszerűen csak szeretni! De miért olyan nehéz ez? - sírta el magát előttem és én ebben a pillanatban nem tudtam mást tenni, csak szorosan magamhoz ölelni és imádkozni, hogy egyik pletykalap szerkesztője se legyen a közelünkben.
- Látod? Éppen ezért mondom! Csak szenvedsz miatta! - súgtam a fülébe gyengéden.
- Nem tudom mit csináljak! - rázta a fejét elkeseredetten és hangtalanul sírt tovább.
- Először is hagyd abba a sírást, aztán......ááácsi Räikkönen! - Kiáltottam el magam az éppen arra járó finn láttán. Erre mondják azt, hogy rosszkor rossz helyen.
- Ne szólj hozzám! - Menydörgött a finn. - Nem akarlak egyikőtöket sem látni.
- Én ennek szívből örülök, de komoly.... - mosolyodtam el. - De asszem a barátnőddel beszélhetnél! - Lépkedtem mellé, megveregettem a hátát majd jobbnak láttam elhagyni a háború színterét.
- Akármennyire is gyűlölsz, és nem akarsz látni, beszélnünk kell!
-Senki nem mondta, hogy utállak!
-Azt hiszem, hogy muszáj eldöntenünk, hogy mi lesz kettőnkkel!
-Most mégis mire gondolsz?
-Nem akarok olyan férfival együtt lenni, aki állandóan veszekszik velem, és tulajdonképpen egy senkinek néz! - Hallottam még a távolból és ekkor már pontosan tudtam hová kell mennem és mosolyogva útnak is indultam.
Este kilenc körül értem oda a pályához közeli bárba. Tudtam jól, hogy mire én összepakolom a holmimat, addigra Ő is végez majd. Alaposan körülnéztem a fütös helyen, majd szememmel meg is pillantottam a kiszemelt célpontomat.
- Mi az? - Ültem le a finn "barátom" melletti bárszékre. Az említett nagy szemekkel meredt rám, majd ivott még egy kortyot a vodkájából.
- Te is itt kötöttél ki? Most Fert csalod?
- Aha, ott van egy brazilos pasi. Mit gondolsz? - mértem végig a srácot, aki élénken táncolt vagy három csajjal egyszerre.
- Ne engem kérdezz! Nekem a nagy mellű szöszi jobban tetszik.
- Ohh és Gina?
- Dobott! - hajtotta le a fejét. Én ekkor már jól tudtam mi bántja, ahogyan Ő is azt, hogy nem felejtek hamar.
- Fer?
- Szeret és velem marad! - mosolyogtam elégedetten. - Ide a kulcsot!
- Mi van? - Kapta fel ismét hirtelen a fejét.
- Fogadtunk, hogy melyikünk bírja tovább, most pedig tartozol!
- De ez egy Ferrari Enzo!
- Nem mondod? Majd tesztelem mennyit tud! - kaptam ki a sárga bilétás tárgyat a kezéből.
- Dupla vagy semmi? - Nézett még mindig a táncosok felé. A szőke lányra és a barna macsóra.
- Álmodozz csak! - Nevettem fel hangosan. - Van egy ász pasim, egy baromira jó kocsim és egy csomó pénzem, hála neked! - veregettem meg a vállát miközben lemásztam a székről és belekortyoltam az italába. - Köszi barátom! Jó volt veled üzletelni!
- Még látjuk egymást! - Kacsintott rám mosolyogva.
- Oké, csak hozz jó sok pénzt és a legújabb verdád! - kiáltottam még magam mögé, majd a csipőmet a zenére mozgatva hagytam ott a füstös bárt és beszálltam a legújabb zsákmányomba.
Vége
2010. szeptember 16., csütörtök
2010. augusztus 22., vasárnap
Titkolózás
Nos szijasztok! Hosszú-hosszú idő után itt van ismét egy közös történetünk. Változatosság képpen ennek a novellának most nem Fernando Alonso, Kimi Raikkönen vagy éppen Lewis Hamilton, hanem a két újonc Lucas di Grassi és Nico Hülkenberg lesz a főszereplője! Reméljük tetszeni fog majd nektek! ;)
Vasárnap van, a Magyar Nagydíj hétvégéje és én már vagy fél órája álldogálok egy kis szobácskában egy teljes alakos tükör előtt. Egyszerűen képtelen voltam ellépni előle, mindig találtam valami kis hibát magamon, amit ki kellett javítanom. Jó ideje már az órát sem figyeltem, hihetetlenül ideges voltam.
- Kicsim, ez már beteges! - Karolta át a derekam a férfi, aki már hosszú hónapok óta az életemet jelenti. Megfogadtam, hogy nem fogok senkihez sem érzelmileg annyira kötődni, hogy képtelen legyek tőle elválni, de minden fogadalmat meg kell szegnie egyszer legalább az embernek.
- De most látom hónapok óta először a barátnőmet és nézd milyen kövér vagyok... Már soványabb vagy nálam. Hogy fogok kinézni melletted? - Néztem végig ismét magamon, majd a mögöttem mosolyogó Lucason.
- Terhes vagy Kicsim, ez normális! - Próbált megnyugtatni, de egy cseppet hangosra sikeredett neki.
- Hééé! - Fogtam be a száját. - Csssst! A végén még meghallják!
- Nem érdekel! - Vette emelte el a arcától a kezemet. - Ha kell kiüvöltöm a padockban, hogy apa leszek! - Mondta hevesen, én pedig akaratlanul is elnevettem magam.
- A babona drága... Még senkink egy szót se! - Csókoltam meg, mikor éreztem, hogy a táskámban elkezd rezegni valami.
- Ohh a francba! - Kiáltottam fel, miután sikeresen elszakadtam Lucas ajkaitól.
- Mi a baj? Fáj valamid? Hívjak orvost? - Hadarta, miközben a szemeiből csak úgy sugárzott az aggodalom. Én csak megráztam a fejem, miközben a táskámban kezdtem el kutakodni. - Kitti, ha valami gond van...
- Csak Gina küldött SMS-t! - Emeltem fel a kezembe kerülő mobilt, mire Ő megkönnyebbülten felsójatott. Nekem viszont rohanom kellett, ahogyan ismerem a barátnőmet, sikeresen elvész majd a sok kamion és Home között, majd tátott szájjal keresi a labirintus kijáratát.
Idegesen kezdtem el keresgélni, először a padockban, majd mikor ott semmi nyomát nem leltem, valamint az újságírók és fotósok is vészesen közeledni kezdtek a boxutca felé vettem az irányt. Bármennyire is bő ruhát vettem fel, féltem fény derül a mi kis titkunkra.
Mikor azonban megláttam Ginát minden félelmem elszállt. Éppen egyik kedves barátommal beszélgetett vagy éppen veszekedett. Sokat változott a külön töltött idő alatt. Szerencsére a kosztümről sikerült lemondania erre a hétvégére, helyette inkább egy testhez álló fekete ruhát vett fel, amit a legnagyobb jóindulattal sem nevezhettem volna visszafogottnak. Az arcára nem volt a legjobb rálátásom, de még így is feltűnt a szokásostól igen csak eltérő erős sminkje és a szorosan összefogott haja. Jól állt neki annak ellenére, hogy az emlékezetemben egy teljesen más kép élt róla.
Azonban hirtelen irtózatosan nagy vágy kerített hatalmába. Tudni akartam miről beszélgetnek ezek ketten a Ferrari box előtt, amely mindkettőjük uticéljától elég messze helyezkedik el. Ezért hát egy gumi kupac mögé rejtőztem és fülelni kezdtem.
A beszélgetés elejéről sajnos lemaradtam, de ha a megérzéseim nem csalnak még így is nagy shownak lehetek szemtanúja.
- Azt hiszem eltévedt egy kicsit. Maguk a boxutca végében sorakoznak majd fel, habár egy kicsit hamar érkezett. - Hallottam meg először egy számomra már jól ismert fiatal férfi hangját.
- Én meg azt hiszem, hogy rossz helyen kopogtat. - Ajjaj, Gina kezd egy kicsit ideges lenni. - Úgy nézek én ki, mint egy Grid Girl?
- De hiszen ön... - Mentegetőzött volna a kis német, de én tudtam jól, semmi esélye. Jobbnak láttam közbe avatkozni, így eltűntettem az óriási mosolyt az arcomról, helyette egy jóval kisebbr cseréltem és úgy közelítettem a barátnőm felé.
- Gina! - Kiáltottam, mire Ő hirtelen megfordult. Közelről még szembe tűnőbb lett a változás. Egy visszafogott lányka helyet egy belevaló csajszit kaptam vissza. Nem tagadom tetszett ez a drasztikus stílus váltás, bár én az előző kiadásban is nagyon-nagyon szerettem.
- Szia Kitti! - Ölelt át megkönnyebbülve. Képzelem milyen gondolatok cikázhatnak a fejében. - Örülök, hogy végre itt vagy.
- Miért? Valami baj van? - Néztem összeszűkült szemmel a szöszi irányába.
- Most Grid Girlöztek le. - Hunyorított Ő is a vádlott felé.
- Grid Girl? - Nevettem el magam. Megkönnyebbültem, hogy végre nem kellett magamba tartsam, nem tudom meddig bírtam volna. - Nico, ez még tőled is sok!
-Jól van Kitti! Honnan tudhattam volna? - Húzta össze magát hirtelen az F1-es német különítmény legfiatalabbik tagja.
- Mondjuk, hogy sehol sincs rajta semmilyen támogatói embléma?
- Hahóó! - Kezdett el nekünk drága barátnőm integetni. - Én is itt vagyok!
- Bocsi! - Pirultam el hirtelen. Hogy utaztál? Még nem is kérdeztem.
- Jól... Látom sikerült beilleszkedned.
- Ugyan! Nicot ki ne ismerné? - Borzoltam össze a srác haját. - Nála morcosabb pilóta nincs is a padockban. Ráadásul Kimi szerepére hajaz.
- Hahahah... inkább mutass be a barátnődnek Kicsi csillag!
- Látod, én mondtam! - Vetettem egy cinkos pillantást a társaság másik női tagjával. - Szóval Nico, Ő itt Gina Szilvássi; Gina, Ő pedig Nico Hülki!
- Még egyszer így hívsz beszélek Lucasszal, hogy neveljen meg!
- Már alig várom! - Mosolyogtam rá kajánul.
- Szóval mi újság veled Drága? - Rekesztette ki a barátnőm szegény kicsi németet a beszélgetés további részéből. Bár Ő hősiesen tűrte és egy tapottat sem mozdult, mintha várna valamire vagy éppen valakire. - Fantasztikusan nézel ki!
- Ohh, ne viccelj már! - Legyintettem cseppet sem komolyan véve a bókot. - Sikerült levizsgáznod mindenből?
- Igen! 4.8-as lett az átlagom, úgyhogy mostmár hivatalosan is ügyvéd vagyok! - Húzta ki magát Gina. Van is mire büszkének lennie, bármilyen nehézség is keresztezte az útját sikerült rajta túllépnie, nem hagyva hogy elválassza céljától.
- Az szép! Gratulálok! - Mondtam elismerően. - Jó, ha az embernek vannak okos barátnői.
- Te sem vagy buta! - Simogatta meg együttérzően a karom.
- Ne nevettess! Aki tizedikben kibukik és addig koplal, míg belefogy a modellek világába. - Nevettem gúnyosan.
- Nem mentél át tizedikben? - Kacagott fel Nico mellettünk.
- Ohh, fog be! - Néztem rá, de a mosoly nem fagyott le az arcomról. - Különben is mennyit vesztettél volna, ha most könyvelőként gubbasztanék egy íróasztal mögött és az életben nem találkozunk?
- Én csak nyertem volna vele egy hónapot. Addig sem hallgattam volna a szív szerelmed ódáit rólad.
- Vegyél vissza a nyál tengerből Nico! - Kértem esdekelve a németet, aki karbatette a kezeit. Ekor vettem csak észre a kacarászó Lucast közeledni felénk. Már az overáljában feszített előttünk, amit a derekán hagyott lógni.
- Megint Nicot szórakoztatod? - Adott egy puszit a homlokomra, majd a derekamat átölelve húzott magához.
- Muszáj egy kicsit kizökkentenem néha, ugye Hülki? - Vigyorogtam rá, mire egy durcás pillantást kaptam cserébe. Lucas csak mosolyogva megrázta a fejét, majd a barátnőmhöz fordult.
- Te lennél Gina?
- Igen, Georgina Szilvássi! - Nyújtotta a kezét mosolyogva.
- Lucas di Grassi! örülök, hogy megismerhetlek!
- Kicsim, szerintem erre most nincs idő. Hamarosan kezdődik a futam és addig neked tudtommal még van egy-két dolgod. - Mi tagadás már nagyon szerettem volna Ginával egy kicsit pasik nélkül is beszélgetni, hiszen nagyon régóta nem találkoztunk már.
- Igazad van! - Csókolt szájon, majd Nicot magával tollva indultak el a boxuk irányába.
- Szóval... Hol is tartottunk?
- Hát... Kérdezhetek valamit? - Nézett mélyen a szemembe.
- Persze! - mondtam egy kicsit nehézkesen. Valahogy mostanában minden ilyen jellegű beszélgetéstől féltem. Nem szerettem volna, hogy bármi is kiderüljön a babáról, míg nem leszek 3 hónapos terhes. Nem vagyok babonás, de ezt az egyet komolyan vettem.
- Minden rendben van veled?
- Jól vagyok! Nem értem miért kérdezed ezt! - Mondtam zartan és próbáltam kerülni azt a barna szempárt, amely az esetek többségében a lelkemig látott.
- Hát csak... mindegy!
- Jaj ne csináld! Tudod, hogy utálom ezt! - Indultam el a Virgin boxa felé magammal húzva őt is.
- Nem tudom... olyan zavartnak és feszélyezettnek tűnsz most. Nem a fiúkkal, sokkal inkább velem. És mintha néhány kilót is felszedtél volna, pedig az alakodra mindig nagyon figyelsz. - Kellett neki ügyvédnek menni, hogy minden apró részletet észre vegyen.
- Igen, lehet. - Néztem mg mindig a kiszemelt box irányába.
- Alaptalanul?
- Öhm... szóval... Igen! - Böktem ki nagy nehezen. Utáltam hazudni, főleg a barátaimnak. én is elvárom, hogy mindenki őszinte legyen hozzám, de ezt most képtelen voltam elmondani neki. - Lucas annyi fagyit és brazil édességet tömött belém, hogy ez lett az eredménye. - Mutattam végig magamon miközben végre megérkeztünk a box bejáratához.
- Várj! Biztos keresztül akarunk itt menni?
- Miért? meg akarod kerülni az egész boxutcát, hogy bejuss a homeba? - Néztem rá mosolyogva. Lucas ugyanis felajánlotta nekünk a külön kis kuckóját futam nézésre. ismerve magunkat ez mindenkinek jobb lesz így. Általában végigordibáljuk az egész versenyt és ezt a mérnökök nem nézik túl jó szemmel.
- Így menjek itt keresztül? - Nézett végig magán. Fekete testhez simuló ruháján és azonos szűnű tűsarkú cipőjén, amihez arany ékszereket vett fel.
- Miért ne? Dögös vagy! - Mondtam és magammal húztam, majd a boxba érve elkiáltottam maga. - Srácok! Ő itt Gina. Mindent a szemnek, semmit a kéznek!
- Köszi! - Pirult el tetőtől talpig az említett.
- Ez rád is vonatkozik, Kitti? - Kersztezte az utunkat az egyik szerelő.
- Kérdezd Lucast, Tom! - Kacsintottam rá és kikerülve nagy, ám laza léptekkel folytattam az utam a Virgin motor home felé.
- Te itt mindenkit ismersz? - Kérdezte Gina, mikor elértük a célunkat. Ekkorra sikerült lihegve bár, de utolérnie. Én már megtanultam, hogy verseny hétvégékre leginkább sarukat csomagoljak, főképp vasárnapra, de aki először jár erre az beleeshet abba a hibába, hogy nem számol az itteni futkoszással.
- Majdnem! - mosolyogtam rá kedvesen, majd egy gomb megnyomásával elénk tárult az a hely, amely a csapattagokon és a hozzátartozókon kívűl mindenki másnak elérhetetlennek bizonyul.
- Szia Kitti! - Köszönt rám Tara, a recepciós lány. - Lucas szobájából nézitek a futamot.
- Igen, itt szabadabb a hangulat. - Bólintottam.
- Kértek valamit?
- Ha lehet egy üveg ásványízet és egy pohár édes martinit Ginának. - Mosolyogtam rá. - Köszönöm Tara!
- Nagyon szívesen! - Bólintott a fiatal fekete hajú lány, majd fél pillanat múlva már ott sem volt.
- Kitti, én utálom a Martinit! - Panaszkodott dárga barátnőm, mikor már kezünkben az italokkal bezártam magam mögött a szoba ajtaját.
- Ugyan már! Egyet te is meg tudsz inni egyszer.
- Ha te szereted a Martinit, miért nekem rendeled?
- Mert... Mert, ha Lucas dobogóra kerül, akkor pezsgőzni fog mindenki és mivel kocsival jöttünk valakinek vezetnie is kell.
- Aha! - Bólintott, de láttam az arcán, hogy nem igazán dől be a kis mesémnek.
- Inkább nézzük a futamot! - Kapcsoltam be az ágy előtt található kis tévét és elkezdtem feszülten a képernyőre figyelni.
Másfél órán keresztül föl-le ugráltunk a pár négyzetméteres helységbe. Hol nevetve, hol bosszankodva. Az esőnek hála elég felemás futamunk lett, bár a lényeg, hogy a számomra legfontosabb személyek még mindig versenyben voltak. Nagyon sok volt a kicsúszások száma is a felelőtlen előzési kísérleteknek köszönhetően, és a koccanások is a rosszúl számolt féktávoknak hála. A Biztonsági autó sem pihent sokat, mi mégis úgy döntöttünk, hogy pár perccel a vége előtt elindulunk a dobogó irányába.
Éppen kiléptünk a Home ajtaján, mikor megcsörrent a telefonom. Hihetetlen, hogy mindent elfelejtek. Erre Lusas csak mindig annyit mond, hogy biztosan azért, mert lányunk lesz majd. Annyira megértő velem, még a hülyeségeimért sem szíd le soha és elviseli minden hiszti rohamomat.
- Szia Raqu! - Köszöntem a telefonba, mikor végre a kezemben tartottam. - Nem, most nem tudok a Ferrari boxba menni,,,, Igen, majd pár perc múlva a pódiumnál... Közvetlen a koron mögött leszek majd... Persze, hogy Fernando miatt... Igen, most tuti nem körözik le... Oké Raqu, szia!
- Raqu? Mint Raquel del Rosario? - Kérdezte Gina elkerekedett szemekkel, mikor letettem a telefonomat.
- Hát... Lucas bemutatott néhány F1-es barátnőnek, hogy ne unatkozzak a futamokon egyedül. Egy-kettővel tartom a kapcsolatot, köztük Raquellel is.
- Értem! - Bólintott.
A pódium előtt állodgáltunk már pár perce. Azt se tudtuk ki nyert, ilyen sem volt még. Azonban most nagyon jó előérzeteim vannak az első három helyezettel kapcsolatban. Mondjuk most még tippelni sem tudtam volna a dobogósokra, ugyanis az eső az utolsó percekben elállt. A gumi taktikákon is sok múlhatott, valamint a kicsúszások és a kiesések is döntők lehettek.
- Nah, ki nyert? - Kérdeztem a felénk közeledő Raquelt.
- Te nem is nézted? - Kerekedtek el a szemei.
- De csak az utolsó percekről lemaradtunk. Valahogy ide kellett érjünk a Homeból. - Mentegetőztem-
- Akkor most figyelj! - Mutatott a pódium felé, ahonnan sorban Fernando, Felipe és végül Lucas sétált ki. Persze a drága, amint megkapta a díjat felém mutatott, én pedig még mindig elképedve figyeltem őt. Majd észrevettem, hogy a kamera is rám irányul. Örömömben küldtem egy puszit Lucas felé, majd a tévé nézőknek is egyet.
Miközben én kiörömködtem magam, Gina hirtelen eltűnt mellőlem. Oldalra pillantva meg is láttam az okát. Pontosítva Nico Hülkenberget teljes élet nagyságban nem törődve a rajongókkal vagy bárki mással, csak Ginával. aranyosak voltak együtt, mégha eddig csak a beszélgetésig jutottak is el.
Mosolyogva néztem végig, ahogyan egy kicsit feszélyezve mégis óriási mosollyal az arcukon beszélgetnek. Néha-néha hozzáérve a másik karjához, majd elnevetik magukat.
Nem szóltam egy szót sem, csak magam mögött hagyva Ginát és Raquelt indultam el a Virgin boxa felé. Ahol aztán fél óra múlva már Lucas ölébe ücsörögve beszélgettünk a többiekkel.
- Merre voltál? - Kérdeztem hirtelen, mikor Gina vigyorogva belépett az ajtón.
- Találkoztam egy új baráttal.
- Áhh, szóóóval alakulnak a dolgok. - Mosolyodtam én is el magabiztosan.
- Milyen dolgok? - Kérdezte Lucas semmit sem értve.
- Gina és Nico...
- Csak barátkozunk! - Szólt közbe az egyik említett.
- Jah, mi is! - Csókoltam meg sokat mondóan a brazílomat. Ő pedig a hasamra helyezte a kezét. - Különben is nem értem mi rossz van abban, hogy randiztok. Fordultam vissza Ginához, mikor elváltak egymástól az ajkaink.
- Mi nem randizunk!
- Hívhatjuk baráti összejövetelnek is.
- Kitti! - Szólt rám kedvesen Lucas.
- Ohh... Ginát véded? Asszem vár rád estére a kanapé.
- Mi? - Kerekedtek el a szemei. - Még a feleségem sem vagy, de már parancsolgatsz?
- A mennyasszonyod vagyok, jogom van hozzá! - adtam a szájára egy gyors puszit.
- Hűha! Ti eljegyeztétek egymást? - Kérdezte Gina meglepetten. Mit is mondtam a feledékenységemről?
- Csak két hete, de köszönjük. - Mosolyogtam. - Azzal, hogy belekerültem ebbe a cirkuszba az én életem is teljesen felfordult.
- Azt hiszem lemaradtam ezzel kapcsolatban. - Hajtotta le Gina a fejét.
- Neked más volt a fontos és jól tetted, hogy követted az álmaidat! Most azonban pótolhatod a lemaradásodat! - Kacsintottam rá.
Kitti, kér... - A hirtelen elakadástól ijedten néztem oldalra, a box bejáratához.
- Áhh, Hülki! Gyere csak beljebb! - Kiáltottam oda neki. - mi pedig már megyünk is! - Néztem erőteljesen Lucasra.
- Igen, megünnepeljük a harmadik helyemet. - Mosolygott kajánul, míg bordán nem könyököltem. - Ezt most miért?
- Mert nagyobb a szád, mint nekem. - Mosolyogtam rá angyalian, majd elindultunk nyugodt kis otthonunk felé Brazíliába, hogy boldogan élhessünk míg meg nem halunk.
De előtte azért még mielőtt ez megtörténhetett volna füleltem egy kicsit a mögöttem zajló eseményeket.
- Szia ismét! - Hallottam a kis német zavart hangját.
- Szia! - Nevetett a barátnőm, de tudtam jól, hogy Ő is legalább annyira zavarban van, mint az előtt felszólaló.
- Nem akarjuk előbbre hozni ezt a ... találkát? - Vett végre magán erőt Nico. Őszinte büszekés öntött el, mint egy nővért, kinek az öccse először hív el randizni egy kislányt. Igaz ez esetben körülbelűl egy idős havert, aki nagy nehezen elhívta egy vacsira az egyik legjobb barátnőmet, de ez most részlet kérdés.
- Végül is, én ráérek! - Hallottam a távolból még Gina hangját, majd Lucasszal találtam szembe magam, aki rosszallóan, mégis mosolyogva csóválta a fejét.
Vége
Vasárnap van, a Magyar Nagydíj hétvégéje és én már vagy fél órája álldogálok egy kis szobácskában egy teljes alakos tükör előtt. Egyszerűen képtelen voltam ellépni előle, mindig találtam valami kis hibát magamon, amit ki kellett javítanom. Jó ideje már az órát sem figyeltem, hihetetlenül ideges voltam.
- Kicsim, ez már beteges! - Karolta át a derekam a férfi, aki már hosszú hónapok óta az életemet jelenti. Megfogadtam, hogy nem fogok senkihez sem érzelmileg annyira kötődni, hogy képtelen legyek tőle elválni, de minden fogadalmat meg kell szegnie egyszer legalább az embernek.
- De most látom hónapok óta először a barátnőmet és nézd milyen kövér vagyok... Már soványabb vagy nálam. Hogy fogok kinézni melletted? - Néztem végig ismét magamon, majd a mögöttem mosolyogó Lucason.
- Terhes vagy Kicsim, ez normális! - Próbált megnyugtatni, de egy cseppet hangosra sikeredett neki.
- Hééé! - Fogtam be a száját. - Csssst! A végén még meghallják!
- Nem érdekel! - Vette emelte el a arcától a kezemet. - Ha kell kiüvöltöm a padockban, hogy apa leszek! - Mondta hevesen, én pedig akaratlanul is elnevettem magam.
- A babona drága... Még senkink egy szót se! - Csókoltam meg, mikor éreztem, hogy a táskámban elkezd rezegni valami.
- Ohh a francba! - Kiáltottam fel, miután sikeresen elszakadtam Lucas ajkaitól.
- Mi a baj? Fáj valamid? Hívjak orvost? - Hadarta, miközben a szemeiből csak úgy sugárzott az aggodalom. Én csak megráztam a fejem, miközben a táskámban kezdtem el kutakodni. - Kitti, ha valami gond van...
- Csak Gina küldött SMS-t! - Emeltem fel a kezembe kerülő mobilt, mire Ő megkönnyebbülten felsójatott. Nekem viszont rohanom kellett, ahogyan ismerem a barátnőmet, sikeresen elvész majd a sok kamion és Home között, majd tátott szájjal keresi a labirintus kijáratát.
Idegesen kezdtem el keresgélni, először a padockban, majd mikor ott semmi nyomát nem leltem, valamint az újságírók és fotósok is vészesen közeledni kezdtek a boxutca felé vettem az irányt. Bármennyire is bő ruhát vettem fel, féltem fény derül a mi kis titkunkra.
Mikor azonban megláttam Ginát minden félelmem elszállt. Éppen egyik kedves barátommal beszélgetett vagy éppen veszekedett. Sokat változott a külön töltött idő alatt. Szerencsére a kosztümről sikerült lemondania erre a hétvégére, helyette inkább egy testhez álló fekete ruhát vett fel, amit a legnagyobb jóindulattal sem nevezhettem volna visszafogottnak. Az arcára nem volt a legjobb rálátásom, de még így is feltűnt a szokásostól igen csak eltérő erős sminkje és a szorosan összefogott haja. Jól állt neki annak ellenére, hogy az emlékezetemben egy teljesen más kép élt róla.
Azonban hirtelen irtózatosan nagy vágy kerített hatalmába. Tudni akartam miről beszélgetnek ezek ketten a Ferrari box előtt, amely mindkettőjük uticéljától elég messze helyezkedik el. Ezért hát egy gumi kupac mögé rejtőztem és fülelni kezdtem.
A beszélgetés elejéről sajnos lemaradtam, de ha a megérzéseim nem csalnak még így is nagy shownak lehetek szemtanúja.
- Azt hiszem eltévedt egy kicsit. Maguk a boxutca végében sorakoznak majd fel, habár egy kicsit hamar érkezett. - Hallottam meg először egy számomra már jól ismert fiatal férfi hangját.
- Én meg azt hiszem, hogy rossz helyen kopogtat. - Ajjaj, Gina kezd egy kicsit ideges lenni. - Úgy nézek én ki, mint egy Grid Girl?
- De hiszen ön... - Mentegetőzött volna a kis német, de én tudtam jól, semmi esélye. Jobbnak láttam közbe avatkozni, így eltűntettem az óriási mosolyt az arcomról, helyette egy jóval kisebbr cseréltem és úgy közelítettem a barátnőm felé.
- Gina! - Kiáltottam, mire Ő hirtelen megfordult. Közelről még szembe tűnőbb lett a változás. Egy visszafogott lányka helyet egy belevaló csajszit kaptam vissza. Nem tagadom tetszett ez a drasztikus stílus váltás, bár én az előző kiadásban is nagyon-nagyon szerettem.
- Szia Kitti! - Ölelt át megkönnyebbülve. Képzelem milyen gondolatok cikázhatnak a fejében. - Örülök, hogy végre itt vagy.
- Miért? Valami baj van? - Néztem összeszűkült szemmel a szöszi irányába.
- Most Grid Girlöztek le. - Hunyorított Ő is a vádlott felé.
- Grid Girl? - Nevettem el magam. Megkönnyebbültem, hogy végre nem kellett magamba tartsam, nem tudom meddig bírtam volna. - Nico, ez még tőled is sok!
-Jól van Kitti! Honnan tudhattam volna? - Húzta össze magát hirtelen az F1-es német különítmény legfiatalabbik tagja.
- Mondjuk, hogy sehol sincs rajta semmilyen támogatói embléma?
- Hahóó! - Kezdett el nekünk drága barátnőm integetni. - Én is itt vagyok!
- Bocsi! - Pirultam el hirtelen. Hogy utaztál? Még nem is kérdeztem.
- Jól... Látom sikerült beilleszkedned.
- Ugyan! Nicot ki ne ismerné? - Borzoltam össze a srác haját. - Nála morcosabb pilóta nincs is a padockban. Ráadásul Kimi szerepére hajaz.
- Hahahah... inkább mutass be a barátnődnek Kicsi csillag!
- Látod, én mondtam! - Vetettem egy cinkos pillantást a társaság másik női tagjával. - Szóval Nico, Ő itt Gina Szilvássi; Gina, Ő pedig Nico Hülki!
- Még egyszer így hívsz beszélek Lucasszal, hogy neveljen meg!
- Már alig várom! - Mosolyogtam rá kajánul.
- Szóval mi újság veled Drága? - Rekesztette ki a barátnőm szegény kicsi németet a beszélgetés további részéből. Bár Ő hősiesen tűrte és egy tapottat sem mozdult, mintha várna valamire vagy éppen valakire. - Fantasztikusan nézel ki!
- Ohh, ne viccelj már! - Legyintettem cseppet sem komolyan véve a bókot. - Sikerült levizsgáznod mindenből?
- Igen! 4.8-as lett az átlagom, úgyhogy mostmár hivatalosan is ügyvéd vagyok! - Húzta ki magát Gina. Van is mire büszkének lennie, bármilyen nehézség is keresztezte az útját sikerült rajta túllépnie, nem hagyva hogy elválassza céljától.
- Az szép! Gratulálok! - Mondtam elismerően. - Jó, ha az embernek vannak okos barátnői.
- Te sem vagy buta! - Simogatta meg együttérzően a karom.
- Ne nevettess! Aki tizedikben kibukik és addig koplal, míg belefogy a modellek világába. - Nevettem gúnyosan.
- Nem mentél át tizedikben? - Kacagott fel Nico mellettünk.
- Ohh, fog be! - Néztem rá, de a mosoly nem fagyott le az arcomról. - Különben is mennyit vesztettél volna, ha most könyvelőként gubbasztanék egy íróasztal mögött és az életben nem találkozunk?
- Én csak nyertem volna vele egy hónapot. Addig sem hallgattam volna a szív szerelmed ódáit rólad.
- Vegyél vissza a nyál tengerből Nico! - Kértem esdekelve a németet, aki karbatette a kezeit. Ekor vettem csak észre a kacarászó Lucast közeledni felénk. Már az overáljában feszített előttünk, amit a derekán hagyott lógni.
- Megint Nicot szórakoztatod? - Adott egy puszit a homlokomra, majd a derekamat átölelve húzott magához.
- Muszáj egy kicsit kizökkentenem néha, ugye Hülki? - Vigyorogtam rá, mire egy durcás pillantást kaptam cserébe. Lucas csak mosolyogva megrázta a fejét, majd a barátnőmhöz fordult.
- Te lennél Gina?
- Igen, Georgina Szilvássi! - Nyújtotta a kezét mosolyogva.
- Lucas di Grassi! örülök, hogy megismerhetlek!
- Kicsim, szerintem erre most nincs idő. Hamarosan kezdődik a futam és addig neked tudtommal még van egy-két dolgod. - Mi tagadás már nagyon szerettem volna Ginával egy kicsit pasik nélkül is beszélgetni, hiszen nagyon régóta nem találkoztunk már.
- Igazad van! - Csókolt szájon, majd Nicot magával tollva indultak el a boxuk irányába.
- Szóval... Hol is tartottunk?
- Hát... Kérdezhetek valamit? - Nézett mélyen a szemembe.
- Persze! - mondtam egy kicsit nehézkesen. Valahogy mostanában minden ilyen jellegű beszélgetéstől féltem. Nem szerettem volna, hogy bármi is kiderüljön a babáról, míg nem leszek 3 hónapos terhes. Nem vagyok babonás, de ezt az egyet komolyan vettem.
- Minden rendben van veled?
- Jól vagyok! Nem értem miért kérdezed ezt! - Mondtam zartan és próbáltam kerülni azt a barna szempárt, amely az esetek többségében a lelkemig látott.
- Hát csak... mindegy!
- Jaj ne csináld! Tudod, hogy utálom ezt! - Indultam el a Virgin boxa felé magammal húzva őt is.
- Nem tudom... olyan zavartnak és feszélyezettnek tűnsz most. Nem a fiúkkal, sokkal inkább velem. És mintha néhány kilót is felszedtél volna, pedig az alakodra mindig nagyon figyelsz. - Kellett neki ügyvédnek menni, hogy minden apró részletet észre vegyen.
- Igen, lehet. - Néztem mg mindig a kiszemelt box irányába.
- Alaptalanul?
- Öhm... szóval... Igen! - Böktem ki nagy nehezen. Utáltam hazudni, főleg a barátaimnak. én is elvárom, hogy mindenki őszinte legyen hozzám, de ezt most képtelen voltam elmondani neki. - Lucas annyi fagyit és brazil édességet tömött belém, hogy ez lett az eredménye. - Mutattam végig magamon miközben végre megérkeztünk a box bejáratához.
- Várj! Biztos keresztül akarunk itt menni?
- Miért? meg akarod kerülni az egész boxutcát, hogy bejuss a homeba? - Néztem rá mosolyogva. Lucas ugyanis felajánlotta nekünk a külön kis kuckóját futam nézésre. ismerve magunkat ez mindenkinek jobb lesz így. Általában végigordibáljuk az egész versenyt és ezt a mérnökök nem nézik túl jó szemmel.
- Így menjek itt keresztül? - Nézett végig magán. Fekete testhez simuló ruháján és azonos szűnű tűsarkú cipőjén, amihez arany ékszereket vett fel.
- Miért ne? Dögös vagy! - Mondtam és magammal húztam, majd a boxba érve elkiáltottam maga. - Srácok! Ő itt Gina. Mindent a szemnek, semmit a kéznek!
- Köszi! - Pirult el tetőtől talpig az említett.
- Ez rád is vonatkozik, Kitti? - Kersztezte az utunkat az egyik szerelő.
- Kérdezd Lucast, Tom! - Kacsintottam rá és kikerülve nagy, ám laza léptekkel folytattam az utam a Virgin motor home felé.
- Te itt mindenkit ismersz? - Kérdezte Gina, mikor elértük a célunkat. Ekkorra sikerült lihegve bár, de utolérnie. Én már megtanultam, hogy verseny hétvégékre leginkább sarukat csomagoljak, főképp vasárnapra, de aki először jár erre az beleeshet abba a hibába, hogy nem számol az itteni futkoszással.
- Majdnem! - mosolyogtam rá kedvesen, majd egy gomb megnyomásával elénk tárult az a hely, amely a csapattagokon és a hozzátartozókon kívűl mindenki másnak elérhetetlennek bizonyul.
- Szia Kitti! - Köszönt rám Tara, a recepciós lány. - Lucas szobájából nézitek a futamot.
- Igen, itt szabadabb a hangulat. - Bólintottam.
- Kértek valamit?
- Ha lehet egy üveg ásványízet és egy pohár édes martinit Ginának. - Mosolyogtam rá. - Köszönöm Tara!
- Nagyon szívesen! - Bólintott a fiatal fekete hajú lány, majd fél pillanat múlva már ott sem volt.
- Kitti, én utálom a Martinit! - Panaszkodott dárga barátnőm, mikor már kezünkben az italokkal bezártam magam mögött a szoba ajtaját.
- Ugyan már! Egyet te is meg tudsz inni egyszer.
- Ha te szereted a Martinit, miért nekem rendeled?
- Mert... Mert, ha Lucas dobogóra kerül, akkor pezsgőzni fog mindenki és mivel kocsival jöttünk valakinek vezetnie is kell.
- Aha! - Bólintott, de láttam az arcán, hogy nem igazán dől be a kis mesémnek.
- Inkább nézzük a futamot! - Kapcsoltam be az ágy előtt található kis tévét és elkezdtem feszülten a képernyőre figyelni.
Másfél órán keresztül föl-le ugráltunk a pár négyzetméteres helységbe. Hol nevetve, hol bosszankodva. Az esőnek hála elég felemás futamunk lett, bár a lényeg, hogy a számomra legfontosabb személyek még mindig versenyben voltak. Nagyon sok volt a kicsúszások száma is a felelőtlen előzési kísérleteknek köszönhetően, és a koccanások is a rosszúl számolt féktávoknak hála. A Biztonsági autó sem pihent sokat, mi mégis úgy döntöttünk, hogy pár perccel a vége előtt elindulunk a dobogó irányába.
Éppen kiléptünk a Home ajtaján, mikor megcsörrent a telefonom. Hihetetlen, hogy mindent elfelejtek. Erre Lusas csak mindig annyit mond, hogy biztosan azért, mert lányunk lesz majd. Annyira megértő velem, még a hülyeségeimért sem szíd le soha és elviseli minden hiszti rohamomat.
- Szia Raqu! - Köszöntem a telefonba, mikor végre a kezemben tartottam. - Nem, most nem tudok a Ferrari boxba menni,,,, Igen, majd pár perc múlva a pódiumnál... Közvetlen a koron mögött leszek majd... Persze, hogy Fernando miatt... Igen, most tuti nem körözik le... Oké Raqu, szia!
- Raqu? Mint Raquel del Rosario? - Kérdezte Gina elkerekedett szemekkel, mikor letettem a telefonomat.
- Hát... Lucas bemutatott néhány F1-es barátnőnek, hogy ne unatkozzak a futamokon egyedül. Egy-kettővel tartom a kapcsolatot, köztük Raquellel is.
- Értem! - Bólintott.
A pódium előtt állodgáltunk már pár perce. Azt se tudtuk ki nyert, ilyen sem volt még. Azonban most nagyon jó előérzeteim vannak az első három helyezettel kapcsolatban. Mondjuk most még tippelni sem tudtam volna a dobogósokra, ugyanis az eső az utolsó percekben elállt. A gumi taktikákon is sok múlhatott, valamint a kicsúszások és a kiesések is döntők lehettek.
- Nah, ki nyert? - Kérdeztem a felénk közeledő Raquelt.
- Te nem is nézted? - Kerekedtek el a szemei.
- De csak az utolsó percekről lemaradtunk. Valahogy ide kellett érjünk a Homeból. - Mentegetőztem-
- Akkor most figyelj! - Mutatott a pódium felé, ahonnan sorban Fernando, Felipe és végül Lucas sétált ki. Persze a drága, amint megkapta a díjat felém mutatott, én pedig még mindig elképedve figyeltem őt. Majd észrevettem, hogy a kamera is rám irányul. Örömömben küldtem egy puszit Lucas felé, majd a tévé nézőknek is egyet.
Miközben én kiörömködtem magam, Gina hirtelen eltűnt mellőlem. Oldalra pillantva meg is láttam az okát. Pontosítva Nico Hülkenberget teljes élet nagyságban nem törődve a rajongókkal vagy bárki mással, csak Ginával. aranyosak voltak együtt, mégha eddig csak a beszélgetésig jutottak is el.
Mosolyogva néztem végig, ahogyan egy kicsit feszélyezve mégis óriási mosollyal az arcukon beszélgetnek. Néha-néha hozzáérve a másik karjához, majd elnevetik magukat.
Nem szóltam egy szót sem, csak magam mögött hagyva Ginát és Raquelt indultam el a Virgin boxa felé. Ahol aztán fél óra múlva már Lucas ölébe ücsörögve beszélgettünk a többiekkel.
- Merre voltál? - Kérdeztem hirtelen, mikor Gina vigyorogva belépett az ajtón.
- Találkoztam egy új baráttal.
- Áhh, szóóóval alakulnak a dolgok. - Mosolyodtam én is el magabiztosan.
- Milyen dolgok? - Kérdezte Lucas semmit sem értve.
- Gina és Nico...
- Csak barátkozunk! - Szólt közbe az egyik említett.
- Jah, mi is! - Csókoltam meg sokat mondóan a brazílomat. Ő pedig a hasamra helyezte a kezét. - Különben is nem értem mi rossz van abban, hogy randiztok. Fordultam vissza Ginához, mikor elváltak egymástól az ajkaink.
- Mi nem randizunk!
- Hívhatjuk baráti összejövetelnek is.
- Kitti! - Szólt rám kedvesen Lucas.
- Ohh... Ginát véded? Asszem vár rád estére a kanapé.
- Mi? - Kerekedtek el a szemei. - Még a feleségem sem vagy, de már parancsolgatsz?
- A mennyasszonyod vagyok, jogom van hozzá! - adtam a szájára egy gyors puszit.
- Hűha! Ti eljegyeztétek egymást? - Kérdezte Gina meglepetten. Mit is mondtam a feledékenységemről?
- Csak két hete, de köszönjük. - Mosolyogtam. - Azzal, hogy belekerültem ebbe a cirkuszba az én életem is teljesen felfordult.
- Azt hiszem lemaradtam ezzel kapcsolatban. - Hajtotta le Gina a fejét.
- Neked más volt a fontos és jól tetted, hogy követted az álmaidat! Most azonban pótolhatod a lemaradásodat! - Kacsintottam rá.
Kitti, kér... - A hirtelen elakadástól ijedten néztem oldalra, a box bejáratához.
- Áhh, Hülki! Gyere csak beljebb! - Kiáltottam oda neki. - mi pedig már megyünk is! - Néztem erőteljesen Lucasra.
- Igen, megünnepeljük a harmadik helyemet. - Mosolygott kajánul, míg bordán nem könyököltem. - Ezt most miért?
- Mert nagyobb a szád, mint nekem. - Mosolyogtam rá angyalian, majd elindultunk nyugodt kis otthonunk felé Brazíliába, hogy boldogan élhessünk míg meg nem halunk.
De előtte azért még mielőtt ez megtörténhetett volna füleltem egy kicsit a mögöttem zajló eseményeket.
- Szia ismét! - Hallottam a kis német zavart hangját.
- Szia! - Nevetett a barátnőm, de tudtam jól, hogy Ő is legalább annyira zavarban van, mint az előtt felszólaló.
- Nem akarjuk előbbre hozni ezt a ... találkát? - Vett végre magán erőt Nico. Őszinte büszekés öntött el, mint egy nővért, kinek az öccse először hív el randizni egy kislányt. Igaz ez esetben körülbelűl egy idős havert, aki nagy nehezen elhívta egy vacsira az egyik legjobb barátnőmet, de ez most részlet kérdés.
- Végül is, én ráérek! - Hallottam a távolból még Gina hangját, majd Lucasszal találtam szembe magam, aki rosszallóan, mégis mosolyogva csóválta a fejét.
Vége
2010. augusztus 4., szerda
Rosa bár
Szijasztok!
Tudom régen írtunk már, ez leginkább az én hibám! Most azonban hoztam nektek egy novellát, amely nem tudom mennyire tekinthető még "rövid regénynek". Ezt most kivételesen egyedül írtam, ki kellett adnom magamból a gőzt. Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Kathy
- Kitti, ébresztő! Héé Kislány, ne csináld ezt! - Hallottam a távolból egy ismerős női hangot. Éreztem a padló hideg kövét a szinte teljesen fedetlen hátamon és valami szúrós szagot az orromnál.
Ezek után ismét elvesztettem minden támpontot. Megpróbáltam gondolkodni hol lehetek és hogyan kerülhettem a padlóra, de semmire sem emlékeztem. A forgatagból és a hangos zenéből mindössze annyit tudtam leszűrni, hogy valószínűleg a bárban lehetek, ahol lassan már 7 éve dolgozom. Még csak 25 éves vagyok, de az élet hamar megtanított rá, hogy nem minden fenékig tejfel. A szüleim a rossz érettségimnek és a lázadozásaimnak hála kidobtak otthonról. Sokan elfordultak tőlem, a barátnőm fogadott csak be, aki nem rég költözött fel a fővárosba. Azonban Ő sem volt olyan anyagi helyzetben, hogy mindkettőnket el tudjon tartani és nem is várhattam ezt el tőle. A reményeim, hogy valaha sport riporter leszek hamar elszálltak, helyette el kellett kezdenem munkát keresni, mindössze 18 évesen. Minden felsőbb végzettség és nyelvi papír nélkül nem mehettem messzire, szó szerint. A sarki bárban kaptam munkát, mint pincérnő és csapos. Azóta is itt dolgozom és nem is panaszkodhatom.
Bár az álmom nem teljesült, a hely annyira felkapottá vált, hogy számos híresség ide jár esténként bulizni.
Mikor sikerült végre kinyitnom a szemem és újra érzékeltem a környeztem egy mentőben feküdtem, amely nagy valószínűséggel útban volt velem a legközelebbi kórházhoz.
- Hölgyem! - Nézett felém egy orvos, aki a mellettem lévő ülésen foglalt helyet. A higgadtságából ítélve, sajnos megélem a holnapi napot is. - Meg tudja mondani a nevét és hogy hol van?
- Kitti... és egy mentőben?
- Pontosan. Hamarosan megérkezünk a kórházba, ahol alaposabban kivizsgálják. - Közölte a számomra
már teljesen világos dolgot a doki. Annyiszor voltam én már ilyen helyzetekben, hogy kívülről tudom mi fog történni velem. Először is elvégzik rajtam az összes lehetséges vizsgálatot - csak halkan megsúgom,hogy van, aki jobban rászorulna - aztán 3 napig bent fekszem majd. Biztosan erre van nekem szükségem?
- Nincs semmi bajom! Nyugodtan visszavihetnek a bárhoz vagy akár itt is kitehetnek. - Ültem fel, de a doki azon nyomban vissza is nyomott.
- Gondolom nem akarja, hogy a gyerekének valami baja essen. Akkor meg ne mozogjon!
- Hogy mimnek? - Néztem nagy szemekkel. Itt valamit nagyon elnézhettek, lehetetlen, hogy nekem gyerekem legyen. Még a feltételezés is abszurd. Először is hová születne szerencsétlen, aztán ki lenne az apja, végezetül egy ilyen anyával legyen kénytelen leélni minimum 18 évet? Nem, ez nem lehet!
A kórházi szobámba fekve le sem bírtam venni a szemem az ultrahang képről, amit már lassan fél órája a kezemben szorongatok. Olyan picike rajta, szinte fel sem lehet ismerni, hogy Ő egy kicsi baba. Sőt nem szinte, ha a doki nem mutatja meg, akkor észre sem veszem. Mégis már most annyira kötődöm hozzá, de nem tarthatom meg. Nem tehetem tönkre egy ember életét és a karrierjét... Ez nem lenne tisztességes. De valaki ígyis-úgyis szenvedni fog. Muszáj valamit tennem. Kezembe vettem az éjjeli szekrényemen heverő telefonom és tárcsázni kezdtem a már fejből ismert számot. A srác már annyiszor húzott ki a bajból, már-már olyan nekem, mint egy legjobb barát, annyi különbséggel, hogy a világ másik oldalán él.
- Fernando Alonso! - Szólt bele gépiesen a tárcsázott fél.
- Szia Nando! Kitti vagyok. Rosa Bar, ha is így jobban beugrik.
- Szia Kitti. Hajnali kettőkor még nem vagyok teljesen magamnál. - Mondta álmos, ám ennek
ellenére kedves hangon a pasi. - Mit szeretnél?
- Gáz van... nagyon nagy gáz, segítened kell! - Kérleltem esdeklő hangon és közben végig fojt
az első könnycsepp az arcomon.
- De hát mi történt?
- Terhes vagyok!
- Hogy mi?
- Igen és ha Nico megtudja vagy a menyasszonya, akkor... - Kezdtem el hadarni, de Ő félbe szakított.
- El kell mondanod neki!
- Tudom, de...
- Még itt van Magyarországon. Hol vagy? Odamegyünk.
- A Péterfy Sándor utcai Kórházban.
- Hogy mi? Jól vagytok? Minden oké? - A háttér zajokból ítélve már el is kezdett készülődni, bár szerintem Ő is jól tudja, hogy innen nem lenne annyira egyszerű elrohanni.
- Enyhe alkohol mérgezés, de nincs baj.
- Te aztán tudod, hogy kell magad bajba keverni.
- De jó hogy van egy régi jó barátom, aki segít kimászni belőle. - Mosolyodtam el, majd miután
letette a telefont eszembe jutott az első találkozásunk.
Hazafalé indultam, cseppet zaklatottan. Az a napom is katasztrófálisan végződött, mint sok
azelőtti is. Még csak pár hónapja dolgoztam a Rosaban és elég nehéz volt a beilleszkedés.
Mivel csak néhány utca választott el a lakásomtól, amelyben akkor már egyedül laktam, gyalog készültem megtenni a pár perces utat. Semmitől sem zavartatva léptem ki egy elhagyatottabb kereszteződésnél, mikor egy nagyobb ütést éreztem a derekamon és a földön kötöttem ki. Semmi bajom nem lett, ám a sofőr ragaszkodott a kórházhoz - mily meglepő. A gázolóm pedig nem volt más, mint Fernando Alonso, az akkor még kevésbé elismert Forma 1-es pilóta. A történtek után egyre többet látogatott meg, hiába győzködtem róla, hogy semmi bajom sem esett. Ő lett az első normálisnak mondható visszatérő vendégem és az egyik legjobb barátom is. Én lelkiekben segítem Őt, ha Raquel, a felesége nincs mellette, Ő pedig folyamatosan kihúz engem a bajból. Ő általa ismertem meg számos pilótát is, köztük Nico Rosberget, aki először 6 hónapja látogatta meg a bárt. Akkor szakított először a jelenlegi menyasszonyával és akkor kezdett kialakulni a kapcsolatunk is. Ám Viviennel hetente vesztek össze és békültek ki, így pár éjszakánál és temérdeknyi hitegetésnél nem jutott messzebb a viszonyunk.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy szinte észre sem vettem az ajtóban toporgó két
férfit. Intettem a fejemmel, hogy jöjjenek beljebb és fél pillanaton belül már az ágyam mellett
álldogáltak. A szőkeség egy kicsit közelebb merészkedett, míg a spanyol háttérbe húzódott.
- Szia! Fernando azt mondta, hogy azonnal jöjjek ide...- Intett a fejével az említett felé, aki csak bátorítóan biccentett egyet felém. - Mi történt veled?
- Nico! Szerintem ülj le! - Kezdtem halkan lehajtott fejjel.
- Miért? Mi van? - Nézett rám, majd a barátjára. A hangja kemény volt, ahogyan az arc izmai is megfeszültek, de végül teljesítette a kérésemet és helyet foglalt az ágyam mellett árválkodó
széken.
- Gyerekem lesz... tőled...
- Hogy mi? De hát...
- Megtartom! - Mértem rá a következő csapást egyből, mire Ő egyből felugrott.
- Ezt nem teheted!
- De igen! Már csak az a kérdés, hogy letagadod, hogy a tiéd vagy felvállalod és
besegítesz. - Közöltem teljes lelki nyugalommal, mit se törődve a német hőzöngésével.
Pár percig beállt köztünk a néma csend, Nico fel-alá járkált, erősen gondolkozott. Én pedig
sebzetten bámultam őt. Csak remélni tudtam, hogy jelentett neki is valamit az a pár nap, míg
egy párt alkottunk és nem hagy magamra ekkora teherrel a vállamon.
- Tudod az apám mindig azt tanította, hogy vállaljam a következményeket és ne hagyjam veszni, azt ami az enyém... - Ült le végül mellém, majd mélyen a szemembe nézve folytatta. - Segíteni fogok neked, de ahhoz velem kell, hogy gyere Svájcba!
- Hová? - Kerekedtek ki a szemeim. Itt hagyni azt az várost, amelyben születésem óta élek, egy olyan országra cserélni, amelyről még abban sem vagyok biztos mi a fővárosa. Megijedtem.
- Svájcba. - Ismételten az említett ország nevét a szőkeség.
- Én is ott lakok. - Szólalt meg végre Fernando is egy biztató mosoly kíséretében.
- És mi lesz a barátnőddel?
- Veszni kell, hogy hagyjam azt ami az enyém, hogy vállalhassam a tetteim következményét és ne veszítsek el még valamit, ami még nem is lehetett az enyém.
- Ne kötelességből tedd! - Kértem a szemeibe elveszve.
- Nem vigaszból jártam veled, hanem mert megfogtál.
- Hogy mi?
- Igen, de elárulnád végre, hogy miért vagy itt? A babával van valami?
- Nem! - Ráztam meg a fejem. - Alkohol mérgezés... De már minden oké... Tudod volt egy őrült vendégem és nehezen birkóztam meg vele...
- Már megint?
- Hááát... - Mosolyodtunk el mindketten, Nando pedig csak megpuszilta a homlokom és elment magunkra hagyva minket a jövőnk tervezgetésével.
6 hónap múlva :
- Nico! Nem jelenthetsz csak úgy beteget! Menj el arra a nagydíjra, rendben? Különben is a
szomszédban van Raquel, ha gond lenne...
- Raquel minimum fél órára lakik tőlünk, én pedig itt leszek pár percnyire tőletek. - Sikerült annyira felidegesítenie, hogy végszóra megindultak a fájásaim is. Még hogy nem megy el miattam a futamaira. A hasamhoz kaptam, majd Nicora néztem fájdalmasan. - Még nem lehet...
- Pedig nagyon úgy tűnik. - Nyöszörögtem, mire az ölébe kapott és egyenesen az autójához rohant velem.Láttam a kétségbeesést az arcán, de nem szólt egy szót sem, csak engem bátorított. Nem laktunk messze a kórháztól, mindössze fél órányira, de ezt a rövidke utat is sikerült pár perc alatt megtennünk.
A svájci kórházban aztán, 10 órás szenvedést követően, pontban éjfélkor végre megszületett a fiam.Nagyon picike volt, mindössze 55 centi és 3 kiló, de az orvosok szerint ez teljesen ideális.
- Szép volt Kislány! - Jött be a kórtermembe Nico. - Jól vagy ugye?
- Igen, de hol a fiam? - Csak pár perce vitték el mellőlem, de már elviselhetetlen volt a hiánya.
- Nyugi, mindjárt hozzák. A nevét kérdezték és én...
- Nico! - Néztem rá lemondóan. - Te képes voltál...
- Nyugalom! A fiunk neve, Fernando Rosberg. - Lehelt egy gyengéd csókot az ajkaimra.
- És itt is van! - Hozta be a nővér. Óvatosan a kezembe adta, majd mosolyogva elindult kifelé.
- Lehetne egy kicsit módosítani? - Szóltam gyorsan utána, végig a pici babámat bámulva.
- Persze.
- De hát ezt szeretted volna. - Éreztem magamon Nico tekintetét.
- Igen, de még hiányzik valami... Fernando Keijo Rosberg. Így tökéletes. - Mondtam mosolyogva, mire Nico a kezébe vette a fiát. Óvón átölelte, majd megpuszilta a homlokomat.
- Köszönöm! Köszönöm, hogy nem engedted, hogy hülyeséget csináljak! Köszönöm, hogy veled
lehettem! És köszönöm őt is! - Nézett a picurra.
- Nincs mit köszönnöd Nico! - Mosolyogtam. - Köszönettel csak én tartozom neked! Otthagytad Viviant értünk, aki...
- Aki már semmit se jelentett nekem. - Kaptam ismét egy csókot megnyugtatás képpen, majd
lassan elvitték a kicsi Fernit és Niconak is mennie kellett sajnos.
5 évre rá :
- Nico! Ne erőltesd már rá szegényre azt a vackot! - Kiabáltam a teraszról nézve, amint Nico és Fernando a fiaikkal próbálják megismertetni a gokartozás örömeit. Mi pedig Raquellel csak távolról figyeltük az eseményeket, belül mindketten rettegve gyermekeink testi épségéért.
- Apa, apa! - Rohant oda hozzájuk Shanon, a lányunk. Olyan szőke volt, mint az apja és a fiunk is. - Én, léci! - Nyújtózkodott a kis jármű felé.
- Na azt már nem! - Tiltakoztam. - Három évesen nem ültetheted be egy 60-nal száguldozó vas darabba.
- Ez csak 30-cal tud menni, direkt olyat vettünk! - Nyugtatgatott Fernando, sikertelenül. Azonban mielőtt szóra nyitottam volna a számat, Nico kezdett bele az érvelésbe.
- Nézd mennyire szeretné! - Vette elő a boci szemeit, amit a lánya is örökölt tőle, a vesztemre.
- Anya!
- Ha valami baja esik én...
- Futok mellette! - Ajánlotta Nico, mire önkéntelenül is, de elnevettem magam. - Tényleg. - Majd beültette Shanont a kartba, aki persze rögtön ráérzett a dologra és tövig nyomta a gáz pedált. A nevetésünk pedig csak erősödött Raquellel, mikor láttuk hogyan edzi a kisebbik szőkeség az apját a kertben szlalomozva.
A próba köröket követően felálltak a rögtönzött rajthoz Raquel és Fernando fiával, Joséval együtt, aki szintén csak három éves ám az apja már a támogatókat szervezi neki. Menthetetlen a két pilóta.Nagy megdöbbenésünkre azonban Shanon tökéletesen tudta tartani a tempót a kis autó versenyzővel.
- Tehetséges kiscsaj! - Állapította meg Nando elismerően.
- Igen! - Húzta ki magát büszkén Nico, de azért odafigyelt Fernire is. - Biztos nem próbálod
ki? - Kérdezte felkapva fiát, aki nagyban rázta a a fejét
- Nem! - Jelentette ki durcásan a kissrác, mire apja elkezdte kergetni keresztül az egész kerten.
- Végül milyen jó apa lett belőle. - Jegyezte meg mosolyogva Raqu.
- Igen! Az egyik legjobb! - Sandítottam Nandora, aki még mindig a két pici gokartost nézte.
Vége
Tudom régen írtunk már, ez leginkább az én hibám! Most azonban hoztam nektek egy novellát, amely nem tudom mennyire tekinthető még "rövid regénynek". Ezt most kivételesen egyedül írtam, ki kellett adnom magamból a gőzt. Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Kathy
- Kitti, ébresztő! Héé Kislány, ne csináld ezt! - Hallottam a távolból egy ismerős női hangot. Éreztem a padló hideg kövét a szinte teljesen fedetlen hátamon és valami szúrós szagot az orromnál.
Ezek után ismét elvesztettem minden támpontot. Megpróbáltam gondolkodni hol lehetek és hogyan kerülhettem a padlóra, de semmire sem emlékeztem. A forgatagból és a hangos zenéből mindössze annyit tudtam leszűrni, hogy valószínűleg a bárban lehetek, ahol lassan már 7 éve dolgozom. Még csak 25 éves vagyok, de az élet hamar megtanított rá, hogy nem minden fenékig tejfel. A szüleim a rossz érettségimnek és a lázadozásaimnak hála kidobtak otthonról. Sokan elfordultak tőlem, a barátnőm fogadott csak be, aki nem rég költözött fel a fővárosba. Azonban Ő sem volt olyan anyagi helyzetben, hogy mindkettőnket el tudjon tartani és nem is várhattam ezt el tőle. A reményeim, hogy valaha sport riporter leszek hamar elszálltak, helyette el kellett kezdenem munkát keresni, mindössze 18 évesen. Minden felsőbb végzettség és nyelvi papír nélkül nem mehettem messzire, szó szerint. A sarki bárban kaptam munkát, mint pincérnő és csapos. Azóta is itt dolgozom és nem is panaszkodhatom.
Bár az álmom nem teljesült, a hely annyira felkapottá vált, hogy számos híresség ide jár esténként bulizni.
Mikor sikerült végre kinyitnom a szemem és újra érzékeltem a környeztem egy mentőben feküdtem, amely nagy valószínűséggel útban volt velem a legközelebbi kórházhoz.
- Hölgyem! - Nézett felém egy orvos, aki a mellettem lévő ülésen foglalt helyet. A higgadtságából ítélve, sajnos megélem a holnapi napot is. - Meg tudja mondani a nevét és hogy hol van?
- Kitti... és egy mentőben?
- Pontosan. Hamarosan megérkezünk a kórházba, ahol alaposabban kivizsgálják. - Közölte a számomra
már teljesen világos dolgot a doki. Annyiszor voltam én már ilyen helyzetekben, hogy kívülről tudom mi fog történni velem. Először is elvégzik rajtam az összes lehetséges vizsgálatot - csak halkan megsúgom,hogy van, aki jobban rászorulna - aztán 3 napig bent fekszem majd. Biztosan erre van nekem szükségem?
- Nincs semmi bajom! Nyugodtan visszavihetnek a bárhoz vagy akár itt is kitehetnek. - Ültem fel, de a doki azon nyomban vissza is nyomott.
- Gondolom nem akarja, hogy a gyerekének valami baja essen. Akkor meg ne mozogjon!
- Hogy mimnek? - Néztem nagy szemekkel. Itt valamit nagyon elnézhettek, lehetetlen, hogy nekem gyerekem legyen. Még a feltételezés is abszurd. Először is hová születne szerencsétlen, aztán ki lenne az apja, végezetül egy ilyen anyával legyen kénytelen leélni minimum 18 évet? Nem, ez nem lehet!
A kórházi szobámba fekve le sem bírtam venni a szemem az ultrahang képről, amit már lassan fél órája a kezemben szorongatok. Olyan picike rajta, szinte fel sem lehet ismerni, hogy Ő egy kicsi baba. Sőt nem szinte, ha a doki nem mutatja meg, akkor észre sem veszem. Mégis már most annyira kötődöm hozzá, de nem tarthatom meg. Nem tehetem tönkre egy ember életét és a karrierjét... Ez nem lenne tisztességes. De valaki ígyis-úgyis szenvedni fog. Muszáj valamit tennem. Kezembe vettem az éjjeli szekrényemen heverő telefonom és tárcsázni kezdtem a már fejből ismert számot. A srác már annyiszor húzott ki a bajból, már-már olyan nekem, mint egy legjobb barát, annyi különbséggel, hogy a világ másik oldalán él.
- Fernando Alonso! - Szólt bele gépiesen a tárcsázott fél.
- Szia Nando! Kitti vagyok. Rosa Bar, ha is így jobban beugrik.
- Szia Kitti. Hajnali kettőkor még nem vagyok teljesen magamnál. - Mondta álmos, ám ennek
ellenére kedves hangon a pasi. - Mit szeretnél?
- Gáz van... nagyon nagy gáz, segítened kell! - Kérleltem esdeklő hangon és közben végig fojt
az első könnycsepp az arcomon.
- De hát mi történt?
- Terhes vagyok!
- Hogy mi?
- Igen és ha Nico megtudja vagy a menyasszonya, akkor... - Kezdtem el hadarni, de Ő félbe szakított.
- El kell mondanod neki!
- Tudom, de...
- Még itt van Magyarországon. Hol vagy? Odamegyünk.
- A Péterfy Sándor utcai Kórházban.
- Hogy mi? Jól vagytok? Minden oké? - A háttér zajokból ítélve már el is kezdett készülődni, bár szerintem Ő is jól tudja, hogy innen nem lenne annyira egyszerű elrohanni.
- Enyhe alkohol mérgezés, de nincs baj.
- Te aztán tudod, hogy kell magad bajba keverni.
- De jó hogy van egy régi jó barátom, aki segít kimászni belőle. - Mosolyodtam el, majd miután
letette a telefont eszembe jutott az első találkozásunk.
Hazafalé indultam, cseppet zaklatottan. Az a napom is katasztrófálisan végződött, mint sok
azelőtti is. Még csak pár hónapja dolgoztam a Rosaban és elég nehéz volt a beilleszkedés.
Mivel csak néhány utca választott el a lakásomtól, amelyben akkor már egyedül laktam, gyalog készültem megtenni a pár perces utat. Semmitől sem zavartatva léptem ki egy elhagyatottabb kereszteződésnél, mikor egy nagyobb ütést éreztem a derekamon és a földön kötöttem ki. Semmi bajom nem lett, ám a sofőr ragaszkodott a kórházhoz - mily meglepő. A gázolóm pedig nem volt más, mint Fernando Alonso, az akkor még kevésbé elismert Forma 1-es pilóta. A történtek után egyre többet látogatott meg, hiába győzködtem róla, hogy semmi bajom sem esett. Ő lett az első normálisnak mondható visszatérő vendégem és az egyik legjobb barátom is. Én lelkiekben segítem Őt, ha Raquel, a felesége nincs mellette, Ő pedig folyamatosan kihúz engem a bajból. Ő általa ismertem meg számos pilótát is, köztük Nico Rosberget, aki először 6 hónapja látogatta meg a bárt. Akkor szakított először a jelenlegi menyasszonyával és akkor kezdett kialakulni a kapcsolatunk is. Ám Viviennel hetente vesztek össze és békültek ki, így pár éjszakánál és temérdeknyi hitegetésnél nem jutott messzebb a viszonyunk.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy szinte észre sem vettem az ajtóban toporgó két
férfit. Intettem a fejemmel, hogy jöjjenek beljebb és fél pillanaton belül már az ágyam mellett
álldogáltak. A szőkeség egy kicsit közelebb merészkedett, míg a spanyol háttérbe húzódott.
- Szia! Fernando azt mondta, hogy azonnal jöjjek ide...- Intett a fejével az említett felé, aki csak bátorítóan biccentett egyet felém. - Mi történt veled?
- Nico! Szerintem ülj le! - Kezdtem halkan lehajtott fejjel.
- Miért? Mi van? - Nézett rám, majd a barátjára. A hangja kemény volt, ahogyan az arc izmai is megfeszültek, de végül teljesítette a kérésemet és helyet foglalt az ágyam mellett árválkodó
széken.
- Gyerekem lesz... tőled...
- Hogy mi? De hát...
- Megtartom! - Mértem rá a következő csapást egyből, mire Ő egyből felugrott.
- Ezt nem teheted!
- De igen! Már csak az a kérdés, hogy letagadod, hogy a tiéd vagy felvállalod és
besegítesz. - Közöltem teljes lelki nyugalommal, mit se törődve a német hőzöngésével.
Pár percig beállt köztünk a néma csend, Nico fel-alá járkált, erősen gondolkozott. Én pedig
sebzetten bámultam őt. Csak remélni tudtam, hogy jelentett neki is valamit az a pár nap, míg
egy párt alkottunk és nem hagy magamra ekkora teherrel a vállamon.
- Tudod az apám mindig azt tanította, hogy vállaljam a következményeket és ne hagyjam veszni, azt ami az enyém... - Ült le végül mellém, majd mélyen a szemembe nézve folytatta. - Segíteni fogok neked, de ahhoz velem kell, hogy gyere Svájcba!
- Hová? - Kerekedtek ki a szemeim. Itt hagyni azt az várost, amelyben születésem óta élek, egy olyan országra cserélni, amelyről még abban sem vagyok biztos mi a fővárosa. Megijedtem.
- Svájcba. - Ismételten az említett ország nevét a szőkeség.
- Én is ott lakok. - Szólalt meg végre Fernando is egy biztató mosoly kíséretében.
- És mi lesz a barátnőddel?
- Veszni kell, hogy hagyjam azt ami az enyém, hogy vállalhassam a tetteim következményét és ne veszítsek el még valamit, ami még nem is lehetett az enyém.
- Ne kötelességből tedd! - Kértem a szemeibe elveszve.
- Nem vigaszból jártam veled, hanem mert megfogtál.
- Hogy mi?
- Igen, de elárulnád végre, hogy miért vagy itt? A babával van valami?
- Nem! - Ráztam meg a fejem. - Alkohol mérgezés... De már minden oké... Tudod volt egy őrült vendégem és nehezen birkóztam meg vele...
- Már megint?
- Hááát... - Mosolyodtunk el mindketten, Nando pedig csak megpuszilta a homlokom és elment magunkra hagyva minket a jövőnk tervezgetésével.
6 hónap múlva :
- Nico! Nem jelenthetsz csak úgy beteget! Menj el arra a nagydíjra, rendben? Különben is a
szomszédban van Raquel, ha gond lenne...
- Raquel minimum fél órára lakik tőlünk, én pedig itt leszek pár percnyire tőletek. - Sikerült annyira felidegesítenie, hogy végszóra megindultak a fájásaim is. Még hogy nem megy el miattam a futamaira. A hasamhoz kaptam, majd Nicora néztem fájdalmasan. - Még nem lehet...
- Pedig nagyon úgy tűnik. - Nyöszörögtem, mire az ölébe kapott és egyenesen az autójához rohant velem.Láttam a kétségbeesést az arcán, de nem szólt egy szót sem, csak engem bátorított. Nem laktunk messze a kórháztól, mindössze fél órányira, de ezt a rövidke utat is sikerült pár perc alatt megtennünk.
A svájci kórházban aztán, 10 órás szenvedést követően, pontban éjfélkor végre megszületett a fiam.Nagyon picike volt, mindössze 55 centi és 3 kiló, de az orvosok szerint ez teljesen ideális.
- Szép volt Kislány! - Jött be a kórtermembe Nico. - Jól vagy ugye?
- Igen, de hol a fiam? - Csak pár perce vitték el mellőlem, de már elviselhetetlen volt a hiánya.
- Nyugi, mindjárt hozzák. A nevét kérdezték és én...
- Nico! - Néztem rá lemondóan. - Te képes voltál...
- Nyugalom! A fiunk neve, Fernando Rosberg. - Lehelt egy gyengéd csókot az ajkaimra.
- És itt is van! - Hozta be a nővér. Óvatosan a kezembe adta, majd mosolyogva elindult kifelé.
- Lehetne egy kicsit módosítani? - Szóltam gyorsan utána, végig a pici babámat bámulva.
- Persze.
- De hát ezt szeretted volna. - Éreztem magamon Nico tekintetét.
- Igen, de még hiányzik valami... Fernando Keijo Rosberg. Így tökéletes. - Mondtam mosolyogva, mire Nico a kezébe vette a fiát. Óvón átölelte, majd megpuszilta a homlokomat.
- Köszönöm! Köszönöm, hogy nem engedted, hogy hülyeséget csináljak! Köszönöm, hogy veled
lehettem! És köszönöm őt is! - Nézett a picurra.
- Nincs mit köszönnöd Nico! - Mosolyogtam. - Köszönettel csak én tartozom neked! Otthagytad Viviant értünk, aki...
- Aki már semmit se jelentett nekem. - Kaptam ismét egy csókot megnyugtatás képpen, majd
lassan elvitték a kicsi Fernit és Niconak is mennie kellett sajnos.
5 évre rá :
- Nico! Ne erőltesd már rá szegényre azt a vackot! - Kiabáltam a teraszról nézve, amint Nico és Fernando a fiaikkal próbálják megismertetni a gokartozás örömeit. Mi pedig Raquellel csak távolról figyeltük az eseményeket, belül mindketten rettegve gyermekeink testi épségéért.
- Apa, apa! - Rohant oda hozzájuk Shanon, a lányunk. Olyan szőke volt, mint az apja és a fiunk is. - Én, léci! - Nyújtózkodott a kis jármű felé.
- Na azt már nem! - Tiltakoztam. - Három évesen nem ültetheted be egy 60-nal száguldozó vas darabba.
- Ez csak 30-cal tud menni, direkt olyat vettünk! - Nyugtatgatott Fernando, sikertelenül. Azonban mielőtt szóra nyitottam volna a számat, Nico kezdett bele az érvelésbe.
- Nézd mennyire szeretné! - Vette elő a boci szemeit, amit a lánya is örökölt tőle, a vesztemre.
- Anya!
- Ha valami baja esik én...
- Futok mellette! - Ajánlotta Nico, mire önkéntelenül is, de elnevettem magam. - Tényleg. - Majd beültette Shanont a kartba, aki persze rögtön ráérzett a dologra és tövig nyomta a gáz pedált. A nevetésünk pedig csak erősödött Raquellel, mikor láttuk hogyan edzi a kisebbik szőkeség az apját a kertben szlalomozva.
A próba köröket követően felálltak a rögtönzött rajthoz Raquel és Fernando fiával, Joséval együtt, aki szintén csak három éves ám az apja már a támogatókat szervezi neki. Menthetetlen a két pilóta.Nagy megdöbbenésünkre azonban Shanon tökéletesen tudta tartani a tempót a kis autó versenyzővel.
- Tehetséges kiscsaj! - Állapította meg Nando elismerően.
- Igen! - Húzta ki magát büszkén Nico, de azért odafigyelt Fernire is. - Biztos nem próbálod
ki? - Kérdezte felkapva fiát, aki nagyban rázta a a fejét
- Nem! - Jelentette ki durcásan a kissrác, mire apja elkezdte kergetni keresztül az egész kerten.
- Végül milyen jó apa lett belőle. - Jegyezte meg mosolyogva Raqu.
- Igen! Az egyik legjobb! - Sandítottam Nandora, aki még mindig a két pici gokartost nézte.
Vége
2010. június 22., kedd
Szünet
Sziasztok!
Különböző elfoglaltságaink miatt előreláthatólag két hétig szüneteltetni fogjuk a blogot, de reményeink szerint utána gőzerővel belevetjük magunkat a munkába, és hozzuk az újabbnál újabb sztorikat!
Köszönjük a megértéseteket! Addig is kellemes időtöltést a blogon!:)
Üdv: Gina & Kathy
Különböző elfoglaltságaink miatt előreláthatólag két hétig szüneteltetni fogjuk a blogot, de reményeink szerint utána gőzerővel belevetjük magunkat a munkába, és hozzuk az újabbnál újabb sztorikat!
Köszönjük a megértéseteket! Addig is kellemes időtöltést a blogon!:)
Üdv: Gina & Kathy
Kreatív Blogger-díj
A mi blogunk is kapott Kreatív Blogger-díjat! Nagyon szépen köszönjük mindenkinek! :)
(Kathy, Noncsi )
7 dolog magamról (Gina)
1. Ha nem írok vissza jó darabig msn-en, Kathy szokott Georginácskának szólítani (amúgy nem vagyok oda ezért a megszólításért, de neki elnézem (L) )
2.Sok mindenkit ki tudok akasztani a "Kimi-mániámmal"
3.Imádom az édességeket (meg is látszik)
4.Szeretek kreatívkodni :)
5.Barátnőm ösztönzésére fogtam hozzá a honlapkészítésnek
6.Félek a pókoktól, csúszómászóktól, bogaraktól, rovaroktól, stb.
7.Imádok zenét hallgatni
Akiknek tovább küldenénk:
Monshe
Noncsi
Alofun
Mystic
Heni
Icu
Szabus
Vic
2010. június 20., vasárnap
Pálya látogatás
Egy gyönyörű napsütéses csütörtök eltöltésének legjobb helyszíne Mogyoród. Azon belül is a Hungaroring.
Ebben az évben változásokkal teli hétvégét rendeztek nekünk a szervezők. A szokásos pilóta parádé és a csütörtöki autogramm
osztás mellett a VIP jeggyel rendelkező vendégek bejárhatták a teljes pályát a versenyzőkkel együtt, akiknek ezt a kis programot
kötelezővé tették.
- Kitti! Biztos, hogy jó ötlet ez... Végül is elég hosszú ez a pálya...
- Jahj Gina, így legalább láthatod Kimit és Fernandot. - Mondtam és körbenéztem a kb. 20 válalkozón, akik rajtunk kívül
türelmesen álldogáltak a boxutcában.
- Sajnálom hölgyeim, hogy el kell szomorítsam magukat, de a Ferrari csapatból csak Felipe Massa vesz részt a túrán. Mr. Raikkönennek
más elfoglaltsága akadt. - Szólt közbe egy kedves biztonságiőr.
- Na látod.. Menjünk! - Súgtad oda nekem.
- Köszönjük uram! - Fordultam a fickó felé, majd vissza drága barátnőmhöz. - Menjünk! Onnan fognak jönni a versenyzők és ráadásul
kíváncsi vagyok, hogy azok a csajok ott a 10 centisekbe, hogy teljesítik a távot... - Nevettem el magam, majd elkezdtem húzni magam után.
- Izé...és egy ilyen golf kocsit vagy valamit nem lehetne kérni?- Kérdezte az egyik cicababa falatnyi kis miniszoknyájában.
- Most hallgathatom, hogy hogyan tudnak nyávogni ezek.........a libák?!- Súgta nekem Gina, mire önkénytelenül elmosolyodtam.
- Kérlek szépen nyugodj már le, nem rájuk kell figyelned, elvégre nem azért jöttünk ide!
- Jól van! Igazad van! Befogom és megpróbálom élvezni ezt a kalandot.
- Nagyon helyes! Ilyen hozzáállást vártam!- Bólintottam legalább ekkora elszántsággal.
A túra lassan meg is kezdődött. A pilóták a biztonságiak és néhány csapattag mellett sétáltak. Sokakon előre látszott, hogy szóba sem
akarnak állni velünk. Persze voltak olyanok is, akik mosolyogva méregették a tömeget, ami mint kiderült pontosan 18 emberből állt.
Mi már az elején úgy játszottunk, hogy egy kicsit előrébb keveredjünk, minnél messzebb a szöszi csajoktól. Ennek hála a két McLarenes
pilóta mellett kötöttünk ki.
- Sziasztok! - Köszönt ránk hirtelen Heikki, amivel mindkettőnket mglepett.
- Hello! - Néztünk rá zavartan.
- Itt laktok valamerre? - Kérdezősködött tovább. "Túl komolyan veszi ezt a "hozzuk közelebb a nézőket az F1-hez" mozgalmat."
- Én igen, Gina nem.
- Gina? Szép név. És mi a tiéd?
- Kitti, Kitti Tóth. - Eközben a csapat társa a mobilját keresgélte, nem csalódtam benne. - Milyen a csapat társának lenni? - Vettem át
a kérdezés jogát és fejemmel Hamilton felé intettem.
- Egy kicsit fárasztó. - Mosolyodott el a finn.
- Kiminek biztos jobban örülnél. Csúszott ki Gina száján, minek hatására Ő paprika vörös lett, rajtam pedig egy óriási vigyor jelent meg.
- Jól sejtem, hogy Kimi rajongó vagy?
- Én.... hát igazság szerint... igen! - Nyögte ki nagy nehezen. Nem volt könnyű helyzetben, nem akarta megbánta ezt a szöszit sem, de
nem tagadhatta le kedvencét is. Főképp nem ezután a kis elszólása után.
- Nos, erről nem tudok álláspontot foglalni. Kimi jó haver, de hogy csapat társnak milyen lenne, azt nem tudom megmondani. - Töprengett,
majd a téma terelése érdekében felém fordult. - Na és te Kitti? Ki a kedvenced?
- Fernando Alonso. - Mondtam határozottan. - De ennek ellenére azért örülök, ha jó helyezést érsz el. Főleg, ha lekörözöd őt. - Intettem
a fejemmel Lewis felé.
- Akkor nekem is vannak magyar rajongóim. - Húzta ki magát. - Alonso, ha jól tudom eljött. Ott sétál elől.
- Ohh, már most le akarsz rázni minket? - Eléggé sarokba szorítottam, de sajna mielőtt még válaszolhatott volna megzavarta a társaságunkat
egy lihegő német. Akaratlanul is elnevettem a kétségbeesett képén magam, mintha egy horror filmből szabadult volna.
- Heikki! Szia! Mond csak, nem láttad valamerre Kimit?
- Szia! Nem tudott eljönni. - Rántott vállat a finn, majd beleivott a Red Bulljába.
- Csatlakozhatok? Azok a nők az első pillanattól kezdve engem követnek és olyan kérdéseket tudnak feltenni...
- Nem, hogy örülnél neki, hogy végre normális nők vesznek körül. - Bökte oda Hamilton.
- Gina mond, hogy ezt nem ránk értette!- Kértem a barátnőmet. Egyébként sem igazán bírtam ezt a srácot, de most...
- Kérlek ne csinálj cirkuszt!- Csitított.
-Cirkuszt? Ééén? Csak megmondom ennek a hólyagnak, hogy mi a helyzet!- Fordultam rögtön Hamilton felé.
-Kitti, ne csináld!- Próbált csitítani Gina, sikertelenül.
- Mr. Hamilton elmondaná, hogy kit is tart normális nőnek?
- Akin a szoknya is jól áll és van alakja. - Bökte oda a fellegekből.
- Alakja mi... Meg jó sok pénze a plasztikákra..
- Hogy mondtad?
- Csak azt ne mondja, hogy azok ott maga szerint a természetesség megtestesítői. - Mielőtt még vissza tudott volna szólni, az egyik szőkeség mellé lépett.
- Lewis, te vagy a kedvenc pilótám. Annyira cukin nyilatkozol mindig...
- Bocsi cicus, de várnak rám! - Súgta oda nekem, azzal el is kezdett beszélni azzal a csajjal.
- Semmi gond! Kérd el az orvosa számát, szükséged lehet rá. - Erre Heikkiből és Sebiből kitört az eddig bent tartott röhögő görcs.
- Most mi van? Néztem körbe meglepetten.
- Mondtam neked, hogy ne kekeckedj! Tudom, hogy idegesít, de...
- Semmi gond! Nem árt, ha valaki helyre teszi néha! - Kelt a védelmemre a fiatalabbik szöszi.
- Tessék! - Néztem sokat mondóan Ginára.
- És mi a kis bajkeverőnk neve? - Kérdezte Seb.
- Kitti Tóth!
- Sebastian Vettel! - Fogott velem kezet. - Kitalálom, Hamilton rajongó.
- Ezt így elsőre? - Nevettem el magam.
- Magyarok vagytok? Ugye nem gond, ha tegeződünk?
- Igen azok és nyugodtan. Két év lehet köztünk és te vagy az öregebb. - Jött vissza végre a barátnőm hangja is.
- Na és te? Megtudhatom a neved? - Mosolygott rá kedvesen Sebi.
- Georgina Szilvási, de neked egyszerűen csak Gina!
- Sebastian Vettel, de neked csak egyszerűen Seb! - Fogott kezet a barátnőmmel is a kis német.
- Most, hogy így fény derült mindenkinek a nevére, meséljetek valamit magatokról! - Törte meg a hangulatot Heikki.
- Kezd te! - Bökött oldalba barátnőm, miközben Ő a táskájába turkált. "Remek, utálom a bemutatkozást..."
- Oké! - Monstam lelkesen és megpróbáltam minnél inkább lerövidíteni a dolgot. - Nemrég végeztem a főiskolán, de igazából még nem munkával
tartom el magam. Legalábbis nekem nem munka, amit csinálok.
- Miért? Mit csinálsz? - Kerekedtek ki a finn barátunk szemei.
- Díjlovas vagyok. Általában a versenyeken az első háromban szoktam végezni. Mondjuk a evezés sem olcsó, de hosszú távon megéri. A pénzből
simán el tudom tartani a lovamat és magamat is.
- Akkor te is sportember vagy. - Nyugtázta Heikki.
- Fogjuk rá. Bár nekem még nincs akkora rajongó táborom, mint nektek és az istállók még nem versenyeznek értem.
- De már most profi szinten csinálja. - Váltott vissza komoly hangnemre drága barátnőm. - Én már csak tudom, az első számú rajongója és
egyben a menedzsere vagyok!
- Emellet jogásznak készül. - Mutattam magam mellé. - Azért ez mégis többet nyom. Ráadásul már 8 éves kora óta zongorázik.
- Egy zenész és egy sportoló. Szép kis páros. - Nevetett Sebi.
Ez után még jó darabig eldumálgattunk egymással. Kiderült, hogy a srácoknak vannak barátnőik, viszont édes egyetlen Kimi barátunk
éppen válik a feleségétől. Ilyenkor örülök, hogy Sebi babának ilyen óriási szája van. Mindent elkotyogott nekünk.
- Heikki! Mi történt Kimiékkel? - Nem is Gina lett volna, ha nem kérdezte volna meg.
- Hogy érted? - Kérdezett értetlenül vissza az érintett.
- Miért válnak? - Segítettem picit ki.
- Úgy ismeritek Kimit, aki ilyeneket elmond?
- Hahóó! - Legyeztem a szeme előtt. A mögöttünk álló km-eknek hála úgy éreztem már ezt is megtehetem. Mi nem ismerjük Kimit!
- Tényleg, bocsi! - Nevetett a finn, miközben elkapta a kezemet és a nyaka köré fonta.
- Te meg ne legyél ennyire kíváncsi! - Néztem vissza a barátnőmre, miközben a finn szőkeséggel nevetgéltem.
- Rubens! - Kiáltott Seb hirtelen az egyedül sétálgató brazilnak. - Jensen?
- Nem láttam ma még.
- Rosszul érzete magát és a boxba maradt! - Szólt közbe Hamilton.
- Remek, hogy ez a pasi mindent tud... - Mérgelődtem.
- Én vagyok a padock sztárja, ha nem tudnád! - Húzta ki magát, de ebben a pillanatban nekiütközött az előtte megálló biztonságinak,
aki Kobajasit kísérte. Minket pedig elfogott a röhögés, persze a fiúk csak alig észrevehetően tehették ezt, mert ott volt néhány TV-s is, de
minket azért ebben nem gátoltak
- Kisasszony a pilótákkal csak tisztes távolságból lehet beszélni!- Szólt mogorván a biztonsági, majd hátranézett.
- Mi az hogy kisasszony? Úgy nézek én ki?- Fakadt ki Hamilton. Nem bírtuk már tovább és ezek után szakadtunk a röhögéstől.
- Óhh Mr. Hamilton, ne haragudjon, azt hittem, hogy valamelyik hölgy itt...itt!- Magyarázkodott zavartan legújabb tettestársunk.
- Hát máskor nézzen meg jobban! Azt hiszem még nem hasonlítok....rájuk!- Sandított felénk lenézően. Én persze ismét beszólni készültem,
de Gina megragadta a karom.
- Lewis baby gyere már!- Szólt oda valamelyik cicababa neki, így aztán odébb lépett, Barátnőm meg megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
- Ezt most miért? - Kérdeztem idegesen.
- Mert ott vannak a tévések! - Mutatott oldalra.
- Hát, akkor ez esetben, ennél jobban már úgyse tudta volna leégetni magát... - Nevettem.
- Az biztos!
- Mondjátok csak, nem akartok belülről látni egy boxot? - Kérdezte Sebi még mindig nagyba mosolyogva.
- Ez komoly? - Kérdeztem nagy szemekkel.
- Ezek után...
- Szívesen! - Fogadta el Gina az ajánlatot.
- Én is felajánlottam volna, de lehet, hogy ez nem a legbiztonságosabb Lewisra nézve. - Mosolygott Heikki. - Viszont, ha hétvégén itt
lesztek bemutathatlak titeket Kiminek. Végülis nyávogás nélkül végig sétáltátok a távot...
- Lewis baby, hívj nekünk egy kocsit, nem bírjuk tovább! - Törte meg az egyik szöszi a pillanatot.
- Asszem szükség lesz a sefty carra! - Mondtam vigyorogva.
- A safety cart? Inkább a medical cart nem? Szerintem egy ilyen magassarkúban megtett séta ütén szükség lehet az orvosi ellátásra.
- Lányok, lányok! - Szólt ránk Sebi. - Szerintem abba kéne hagynotok, mert a végén még rossz lesz a nézők benyomása rólunk.
- Hupsz bocs... De hol is tartottunk, jah hát persze... Kiminél! - Böktelek oldalba. - Engem senki nem akar bemutatni Fernandonak?
- De, ha tudsz pókerezni! - Ajánlotta Barichello.
- Csak vicceltem... De most, hogy így mondod, minden álmom volt megtanulni pókerezni!
'Kedves látogatóink! Köszönjük, hogy részt vettek ezen a kis programon. Várjuk önöket az este nyolckor kezdődő dedikáláson. Addig kérem hagyják
el a pálya területét. A viszont látásra! - Hallottuk Palik hangját a hangosbemondóba, félbeszakítva a mi kis kalandunkat kedvenc pilótáinkkal.
Pókerezni persze azóta se voltunk, de Gina legalább találkozhatott Kimivel, ahogyan én is Nandoval és még Raquellel is, aki elkísérte férjét a
hétvégére.
Vége
Ebben az évben változásokkal teli hétvégét rendeztek nekünk a szervezők. A szokásos pilóta parádé és a csütörtöki autogramm
osztás mellett a VIP jeggyel rendelkező vendégek bejárhatták a teljes pályát a versenyzőkkel együtt, akiknek ezt a kis programot
kötelezővé tették.
- Kitti! Biztos, hogy jó ötlet ez... Végül is elég hosszú ez a pálya...
- Jahj Gina, így legalább láthatod Kimit és Fernandot. - Mondtam és körbenéztem a kb. 20 válalkozón, akik rajtunk kívül
türelmesen álldogáltak a boxutcában.
- Sajnálom hölgyeim, hogy el kell szomorítsam magukat, de a Ferrari csapatból csak Felipe Massa vesz részt a túrán. Mr. Raikkönennek
más elfoglaltsága akadt. - Szólt közbe egy kedves biztonságiőr.
- Na látod.. Menjünk! - Súgtad oda nekem.
- Köszönjük uram! - Fordultam a fickó felé, majd vissza drága barátnőmhöz. - Menjünk! Onnan fognak jönni a versenyzők és ráadásul
kíváncsi vagyok, hogy azok a csajok ott a 10 centisekbe, hogy teljesítik a távot... - Nevettem el magam, majd elkezdtem húzni magam után.
- Izé...és egy ilyen golf kocsit vagy valamit nem lehetne kérni?- Kérdezte az egyik cicababa falatnyi kis miniszoknyájában.
- Most hallgathatom, hogy hogyan tudnak nyávogni ezek.........a libák?!- Súgta nekem Gina, mire önkénytelenül elmosolyodtam.
- Kérlek szépen nyugodj már le, nem rájuk kell figyelned, elvégre nem azért jöttünk ide!
- Jól van! Igazad van! Befogom és megpróbálom élvezni ezt a kalandot.
- Nagyon helyes! Ilyen hozzáállást vártam!- Bólintottam legalább ekkora elszántsággal.
A túra lassan meg is kezdődött. A pilóták a biztonságiak és néhány csapattag mellett sétáltak. Sokakon előre látszott, hogy szóba sem
akarnak állni velünk. Persze voltak olyanok is, akik mosolyogva méregették a tömeget, ami mint kiderült pontosan 18 emberből állt.
Mi már az elején úgy játszottunk, hogy egy kicsit előrébb keveredjünk, minnél messzebb a szöszi csajoktól. Ennek hála a két McLarenes
pilóta mellett kötöttünk ki.
- Sziasztok! - Köszönt ránk hirtelen Heikki, amivel mindkettőnket mglepett.
- Hello! - Néztünk rá zavartan.
- Itt laktok valamerre? - Kérdezősködött tovább. "Túl komolyan veszi ezt a "hozzuk közelebb a nézőket az F1-hez" mozgalmat."
- Én igen, Gina nem.
- Gina? Szép név. És mi a tiéd?
- Kitti, Kitti Tóth. - Eközben a csapat társa a mobilját keresgélte, nem csalódtam benne. - Milyen a csapat társának lenni? - Vettem át
a kérdezés jogát és fejemmel Hamilton felé intettem.
- Egy kicsit fárasztó. - Mosolyodott el a finn.
- Kiminek biztos jobban örülnél. Csúszott ki Gina száján, minek hatására Ő paprika vörös lett, rajtam pedig egy óriási vigyor jelent meg.
- Jól sejtem, hogy Kimi rajongó vagy?
- Én.... hát igazság szerint... igen! - Nyögte ki nagy nehezen. Nem volt könnyű helyzetben, nem akarta megbánta ezt a szöszit sem, de
nem tagadhatta le kedvencét is. Főképp nem ezután a kis elszólása után.
- Nos, erről nem tudok álláspontot foglalni. Kimi jó haver, de hogy csapat társnak milyen lenne, azt nem tudom megmondani. - Töprengett,
majd a téma terelése érdekében felém fordult. - Na és te Kitti? Ki a kedvenced?
- Fernando Alonso. - Mondtam határozottan. - De ennek ellenére azért örülök, ha jó helyezést érsz el. Főleg, ha lekörözöd őt. - Intettem
a fejemmel Lewis felé.
- Akkor nekem is vannak magyar rajongóim. - Húzta ki magát. - Alonso, ha jól tudom eljött. Ott sétál elől.
- Ohh, már most le akarsz rázni minket? - Eléggé sarokba szorítottam, de sajna mielőtt még válaszolhatott volna megzavarta a társaságunkat
egy lihegő német. Akaratlanul is elnevettem a kétségbeesett képén magam, mintha egy horror filmből szabadult volna.
- Heikki! Szia! Mond csak, nem láttad valamerre Kimit?
- Szia! Nem tudott eljönni. - Rántott vállat a finn, majd beleivott a Red Bulljába.
- Csatlakozhatok? Azok a nők az első pillanattól kezdve engem követnek és olyan kérdéseket tudnak feltenni...
- Nem, hogy örülnél neki, hogy végre normális nők vesznek körül. - Bökte oda Hamilton.
- Gina mond, hogy ezt nem ránk értette!- Kértem a barátnőmet. Egyébként sem igazán bírtam ezt a srácot, de most...
- Kérlek ne csinálj cirkuszt!- Csitított.
-Cirkuszt? Ééén? Csak megmondom ennek a hólyagnak, hogy mi a helyzet!- Fordultam rögtön Hamilton felé.
-Kitti, ne csináld!- Próbált csitítani Gina, sikertelenül.
- Mr. Hamilton elmondaná, hogy kit is tart normális nőnek?
- Akin a szoknya is jól áll és van alakja. - Bökte oda a fellegekből.
- Alakja mi... Meg jó sok pénze a plasztikákra..
- Hogy mondtad?
- Csak azt ne mondja, hogy azok ott maga szerint a természetesség megtestesítői. - Mielőtt még vissza tudott volna szólni, az egyik szőkeség mellé lépett.
- Lewis, te vagy a kedvenc pilótám. Annyira cukin nyilatkozol mindig...
- Bocsi cicus, de várnak rám! - Súgta oda nekem, azzal el is kezdett beszélni azzal a csajjal.
- Semmi gond! Kérd el az orvosa számát, szükséged lehet rá. - Erre Heikkiből és Sebiből kitört az eddig bent tartott röhögő görcs.
- Most mi van? Néztem körbe meglepetten.
- Mondtam neked, hogy ne kekeckedj! Tudom, hogy idegesít, de...
- Semmi gond! Nem árt, ha valaki helyre teszi néha! - Kelt a védelmemre a fiatalabbik szöszi.
- Tessék! - Néztem sokat mondóan Ginára.
- És mi a kis bajkeverőnk neve? - Kérdezte Seb.
- Kitti Tóth!
- Sebastian Vettel! - Fogott velem kezet. - Kitalálom, Hamilton rajongó.
- Ezt így elsőre? - Nevettem el magam.
- Magyarok vagytok? Ugye nem gond, ha tegeződünk?
- Igen azok és nyugodtan. Két év lehet köztünk és te vagy az öregebb. - Jött vissza végre a barátnőm hangja is.
- Na és te? Megtudhatom a neved? - Mosolygott rá kedvesen Sebi.
- Georgina Szilvási, de neked egyszerűen csak Gina!
- Sebastian Vettel, de neked csak egyszerűen Seb! - Fogott kezet a barátnőmmel is a kis német.
- Most, hogy így fény derült mindenkinek a nevére, meséljetek valamit magatokról! - Törte meg a hangulatot Heikki.
- Kezd te! - Bökött oldalba barátnőm, miközben Ő a táskájába turkált. "Remek, utálom a bemutatkozást..."
- Oké! - Monstam lelkesen és megpróbáltam minnél inkább lerövidíteni a dolgot. - Nemrég végeztem a főiskolán, de igazából még nem munkával
tartom el magam. Legalábbis nekem nem munka, amit csinálok.
- Miért? Mit csinálsz? - Kerekedtek ki a finn barátunk szemei.
- Díjlovas vagyok. Általában a versenyeken az első háromban szoktam végezni. Mondjuk a evezés sem olcsó, de hosszú távon megéri. A pénzből
simán el tudom tartani a lovamat és magamat is.
- Akkor te is sportember vagy. - Nyugtázta Heikki.
- Fogjuk rá. Bár nekem még nincs akkora rajongó táborom, mint nektek és az istállók még nem versenyeznek értem.
- De már most profi szinten csinálja. - Váltott vissza komoly hangnemre drága barátnőm. - Én már csak tudom, az első számú rajongója és
egyben a menedzsere vagyok!
- Emellet jogásznak készül. - Mutattam magam mellé. - Azért ez mégis többet nyom. Ráadásul már 8 éves kora óta zongorázik.
- Egy zenész és egy sportoló. Szép kis páros. - Nevetett Sebi.
Ez után még jó darabig eldumálgattunk egymással. Kiderült, hogy a srácoknak vannak barátnőik, viszont édes egyetlen Kimi barátunk
éppen válik a feleségétől. Ilyenkor örülök, hogy Sebi babának ilyen óriási szája van. Mindent elkotyogott nekünk.
- Heikki! Mi történt Kimiékkel? - Nem is Gina lett volna, ha nem kérdezte volna meg.
- Hogy érted? - Kérdezett értetlenül vissza az érintett.
- Miért válnak? - Segítettem picit ki.
- Úgy ismeritek Kimit, aki ilyeneket elmond?
- Hahóó! - Legyeztem a szeme előtt. A mögöttünk álló km-eknek hála úgy éreztem már ezt is megtehetem. Mi nem ismerjük Kimit!
- Tényleg, bocsi! - Nevetett a finn, miközben elkapta a kezemet és a nyaka köré fonta.
- Te meg ne legyél ennyire kíváncsi! - Néztem vissza a barátnőmre, miközben a finn szőkeséggel nevetgéltem.
- Rubens! - Kiáltott Seb hirtelen az egyedül sétálgató brazilnak. - Jensen?
- Nem láttam ma még.
- Rosszul érzete magát és a boxba maradt! - Szólt közbe Hamilton.
- Remek, hogy ez a pasi mindent tud... - Mérgelődtem.
- Én vagyok a padock sztárja, ha nem tudnád! - Húzta ki magát, de ebben a pillanatban nekiütközött az előtte megálló biztonságinak,
aki Kobajasit kísérte. Minket pedig elfogott a röhögés, persze a fiúk csak alig észrevehetően tehették ezt, mert ott volt néhány TV-s is, de
minket azért ebben nem gátoltak
- Kisasszony a pilótákkal csak tisztes távolságból lehet beszélni!- Szólt mogorván a biztonsági, majd hátranézett.
- Mi az hogy kisasszony? Úgy nézek én ki?- Fakadt ki Hamilton. Nem bírtuk már tovább és ezek után szakadtunk a röhögéstől.
- Óhh Mr. Hamilton, ne haragudjon, azt hittem, hogy valamelyik hölgy itt...itt!- Magyarázkodott zavartan legújabb tettestársunk.
- Hát máskor nézzen meg jobban! Azt hiszem még nem hasonlítok....rájuk!- Sandított felénk lenézően. Én persze ismét beszólni készültem,
de Gina megragadta a karom.
- Lewis baby gyere már!- Szólt oda valamelyik cicababa neki, így aztán odébb lépett, Barátnőm meg megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
- Ezt most miért? - Kérdeztem idegesen.
- Mert ott vannak a tévések! - Mutatott oldalra.
- Hát, akkor ez esetben, ennél jobban már úgyse tudta volna leégetni magát... - Nevettem.
- Az biztos!
- Mondjátok csak, nem akartok belülről látni egy boxot? - Kérdezte Sebi még mindig nagyba mosolyogva.
- Ez komoly? - Kérdeztem nagy szemekkel.
- Ezek után...
- Szívesen! - Fogadta el Gina az ajánlatot.
- Én is felajánlottam volna, de lehet, hogy ez nem a legbiztonságosabb Lewisra nézve. - Mosolygott Heikki. - Viszont, ha hétvégén itt
lesztek bemutathatlak titeket Kiminek. Végülis nyávogás nélkül végig sétáltátok a távot...
- Lewis baby, hívj nekünk egy kocsit, nem bírjuk tovább! - Törte meg az egyik szöszi a pillanatot.
- Asszem szükség lesz a sefty carra! - Mondtam vigyorogva.
- A safety cart? Inkább a medical cart nem? Szerintem egy ilyen magassarkúban megtett séta ütén szükség lehet az orvosi ellátásra.
- Lányok, lányok! - Szólt ránk Sebi. - Szerintem abba kéne hagynotok, mert a végén még rossz lesz a nézők benyomása rólunk.
- Hupsz bocs... De hol is tartottunk, jah hát persze... Kiminél! - Böktelek oldalba. - Engem senki nem akar bemutatni Fernandonak?
- De, ha tudsz pókerezni! - Ajánlotta Barichello.
- Csak vicceltem... De most, hogy így mondod, minden álmom volt megtanulni pókerezni!
'Kedves látogatóink! Köszönjük, hogy részt vettek ezen a kis programon. Várjuk önöket az este nyolckor kezdődő dedikáláson. Addig kérem hagyják
el a pálya területét. A viszont látásra! - Hallottuk Palik hangját a hangosbemondóba, félbeszakítva a mi kis kalandunkat kedvenc pilótáinkkal.
Pókerezni persze azóta se voltunk, de Gina legalább találkozhatott Kimivel, ahogyan én is Nandoval és még Raquellel is, aki elkísérte férjét a
hétvégére.
Vége
2010. június 19., szombat
Party-láz
Napsütéses péntek délután volt, én ennek ellenére a lakásban üldögéltem, és egy kifjezetten érdekfeszítő kvízt töltögettem ki „Milyen típusú férfi a pasid?” címmel valami női magazinban. „Ha tehetné minden este vacsorázni vinne, és elkényeztetne téged!”-jött ki az eredmény.
-Na ja, szerntem is!-grimaszoltam. Éppen ekkor csörrent meg a telefonom.
-Szia Csajszi! Mi újság?-szóltam bele, miután elolvastam barátnőm nevét a kijelzőn.
-Hello Gina! Mi a pálya? Ugye jöttök ma este?-kérdezte Kitti felfokozott hangulatban.
-Mi? Hova?-ráncoltam a homlokom.
-Jahjj, hát Nicolem baby-ék partyjára! Hova máshova!
-Nem akarok!-válaszoltam morcosan.
-Ne kéresd már magad! Mássz be a szekrényedbe, és keress valami dögös ruhát, aztán szedd fel a Szőke Hercegedet, és nyockor találkozzunk a klub előtt!
-De…!-próbáltam tiltakozni, ekkor azonban kedves barátnőm lerakta a telefont Nem tudtam hát mást tenni, megfogadtam a parancsot, és a szekrényemben kezdtem kutakodni valami normális gönc után.
A party helyszíne leírhatatlan élmény volt. Minden rózsaszínbe és pirosba volt burkolva, még a pincérek ruhája-már amennyi volt rajtuk- is ezekben a színekben tündökölt. És a hab a tortán: sztriptízrúd a színpad közepén, amelyen flváltva pörögtek a PCD-tagok.
-Már tudom! Ezért akartad!-súgta Kitti Fernandonak, amit mi is jól hallottunk, és elmosolyodtunk rajta.
-Úgy érzem magam, mint egy díszítőelem!-fintorogtam, ahogy végignéztem a tűzpiros koktélruhámon, amivel tényleg tökéletesen beleolvadtam az összképbe.
-Én mondtam, hogy a feketét vedd!-vigyorgott rám Kimi, miközben átölelte a derekam.
-Mindegy!-vontam meg a vállam, majd a szemeimmel végigpásztáztam a terepet. Leülünk?
-Menjünk!-követett a párom.
Néhány másodperc múlva a keze hirtelen elszakadt az enyémtől, így én elég nagy lendülettel visszafordultam, hogy megnézzem mi történt.
-Nincs kedved táncolni?-tapadt rá a vörös PCD-s csaj.
-Nincs kedve!-szóltam közbe csöppet idegesen, és finoman odébb tessékeltem a „vadmacskát”.
-Na de……!-kezdett volna háborogni, azonban a színpadon kibontakozó jelenet beléfojtotta a szót.
Kitti vagyis az én barátnőm, éppen a „Fő-Pussycat”-tal viaskodott a rúd mellett. „Azt hiszem ebből még balhé lesz!”-futott át az agyamon, és nem is volt olyan alaptalan a megérzésem, hiszen pár percen belül a zene elhalkult, és mindenki a színpad felé irányította a figyelmét.
-Lewis, macókám, hallottad, hogy mit mondot nekem ez a…..-kezdett el sikítozni Nicole.
-Mondd csak ki!-nézett vele farkasszemet Kitti.
-Szuka!-visított, mire barátnőm a hajánál fgova lehúzta őt a földre.
Néhány valószínűleg nagyon kemény jobbhorog után, Nicole is megmutatta mire képes, és ő is lekevert neki néhány nem akármilyen pofont.
-Fernando ezt nem hagyhatod!-kiabáltam oda a pilótának, aki látszólag jól szórakozott az „előadáson”!
-Nyugi!-válaszolt vissza higgadtan.
-Szóval csodáljam, ahogy a barátnőmet szétszedi egy 10 cm-es műkörmökkel felszerelt nőszemély?-mérgelődtem.
-Szerintem ez inkább Nicknek fáj!-mondta Kimi, közelebb hajolva a fülemhez.
-Nick?-néztem rá nagy szemekkel.
-Ne ezen kezdjünk vitatkozni!-torkollt le, majd elindult a verekedő lányduó felé.
Hiába sikerült Kittit lecibálni a fekete szépségről, még mindig dühösen toporzékolt.
-Engedj el, és én egyesével töröm le a műkörmeit!-ordította.
-Te normális vagy? Tudod mennyire fáj az?-lépett közelebb Melody.
-Óhh ne már!-tipegett oda Jess is, vagy mi is a neve. Azért ennyire te sem lehetsz felszínes, Mel…
-Kimi eressz már el!-kiabálta barátnőm mostmár teljesen kikelve magából.
-Hogy megint egymásnak essetek?
-Mi van? Miért olyan fontos neked, hogy kitépem ennek a libának a műhaját?-szegezte neki a kérdést. A mondat szerencsére engem is visszarántott valóságba, és én is reagáltam.
-Nos Kimi, miért is?-néztem rá kérdőn, magamat ismerve, azt hiszem szikrákat szórtak már a szemeim idegességemben.
-Ne csináljátok már!-nevette el magát zavarában, azonban mikor látta, hogy mi ettől nem lágyultunk el, elengedte Kittit, aki rögtön kihaszálva a helyzetet odalépett Nic elé, és a fejét egy szokványos négeres fejmozdulattal elrántotta előtte, majd kisétált a teremből, Fernando pedig követte.
-Hallgatlak Kimi Räikkönen!-fordultam felé újra, a köztes kis jelenet után.
-Én csak…!-kezdett el össze-vissza hebegni.
-Látom nem tudsz értelmes mondatot kinyögni, de jobb is, ha nem próbálkozol vele! Bulizz ezzel a nőcskével-biccentettem felé-engem pedig hagyj békén!-mondtam keményen, majd gyorsan elhagytam a klubot. Teljesen feldúlva értem ki a parkolóba, ahol hirtelen megláttam Nando kocsiját, barátnőm és ő még mellette álltak.
-Gina! Kérlek várj!-hallottam meg hirtelen Kimi hangját.
-Ha nem fogtad fel, akkor mégegyszer elismétlem: hagyj békén!-szótagoltam a felszólítást.
-Héé Csajszi!-szólalt meg Kitti mögülem.-Elvigyünk?-ajánlotta fel, miközben a szemeit köztem és Kimi között ingáztatta.
-Ha nem gond, megköszönném!
-Pattanj be!-mutatott a hátsó ülésre, majd amikor én beültem a kocsiba, ő még váltott néhány szót Kimsterrel.
Egész hazafelé úton alig szóltam néhány szót, aztán a célállomáshoz érve megköszöntem a fuvart, majd felvonszoltam magam a második emeleti lakásomba.
Az egész estém, és az éjszakám is szörnyen telt, jó, ha egy órát aludtam. Folyamatosan kattogott az agyam, de nem tudtam rájönni, hogy Räkka miért viselkedett így. Hiába, az egyetemen nem tanították azt, hogy milyen módon ismerjük ki a férfiakat.
Még 7 óra se volt, már a zuhany alatt álltam, és próbáltam magam egy kicsit ellazíttatni a langyos vízzel, azonban a próbálkozásom sikertelennek bizonyult, ugyanis megszólalt a mobilom, valahonnan a konyhából.
-Óhh a fenébe!-mérgelődtem, miközben lehetőleg hanyatt esés nélkül igyekeztem elhagyni a fürdőszobát.
-Tessék!-vettem fel már a sokadik csörgés után.
-Gina!-hallottam meg Kitti hangját.
-Én! Mi van? Mi történt?-kérdeztem, mintha éreztem volna, hogy gond van.
-Lesitteltek minket!-mondta kétségbeesetten.
-Hogy mi?-kiáltottam hirtelen.
-Mindent elmondok, ha kijöttünk innen!
-Nyugodj meg, kihozlak titeket!-biztattam, majd letettem a telefont, és gyorsan összekészülődtem.
Fél óra múlva már a rendőrség bejárata felé igyekeztem, miközben a táskámban kerestem az irataimat. Olyan ideges voltam, hogy a táskámat is elejtettem.
-Óhh nem hiszem el! Hogy lehetsz ilyen béna?-kérdeztem saját magamtól, miközben lehajoltam, hogy összeszedjem a cuccaimat.
-Had segítsek!-hallottam meg hirtelen Kimi hangját magam előtt.
-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem vissza csodálkozva. Egyébként segíts légy szíves, de csak, mert sietek!-tettem hozzá gyorsan, nehogy véletlenül is lovat adjak alá.
Köszönhetően annak, hogy ügyvédként dolgozom, engedélyt kaptam arra, hogy beszéljek velük.
Őszintén szólva elég érdekes látványt keltett, ahogy egy törölközőbe csavarva üldögéltek a cellában, és mindegyikőjük elég ijedt képet vágott.
Összenéztünk Kimivel, és bár nem akartam modortalan lenni, követve a példáját én is elnevettem magam.
-Nem mondták még haver, hogy itt tiltják a közterületen való közösülést?-kérdezte tőlük Kimi, miközben már fuldoklott a röhögéstől.
- Nem közterületen voltunk és nem közösültünk Raikkönen. - Sziszegte Fer.
- A baba projectet tényleg hagyhatnátok későbbre.– nevettem én is.
-Inkább maradj csöndben Gina!-húzta össze szemeit drága barátnőm.
-Na had halljam! Mi az a bűncselekmény?-váltottam mostmár komolyra.
-Közszeméremsértés!
-Hoppá!-kurjantott Kimi, amit Kitti egy gyilkos pillantással torolt meg.
-Mégis mi a fenét csináltatok?-kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
Miután mindent elmesélt, megbíztam Kimstrert azzal, hogy keresen nekik valami értelmes ruhát, én meg közben összeszedtem a gondolataimat, és megpróbáltam a döntéshozók lelkére beszélni. Hál’ Istennek sikerrel jártam, ugyanis megúszták egy „laza” pénzbüntetéssel, de ebből már nem próbáltam meg lefaragtatni, hiszen tudtam, Fernando ezt farzsebből is kifizeti.
-Köszi,köszi, köszi! Eskü meghálálom!-fogadkozott Kittim, mikor már a parkolóban álltunk, végre magunk mögött hagyva ezt az egész esetet. Az egészben csak az volt a jó, hogy sikerült megbeszlénünk Kimivel a dolgokat, így újra szent volt a béke közöttünk.
-Abba biztos lehetsz. Ügyvéd vagyok, de ennyire cikis helyzetbe még sose kerültem!-ráztam meg a fejem.
-Igen, tudom, de ne haragudj. Hidd el nekünk is az volt, mikor éppen...
-Ne! Nem akarjuk tudni!-vágtam közbe, még mielőtt elkezdte volna ecsetelni a kis kalandjukat. Kimi visznt nem hagyta ennyiben.
-De igen akarjuk!-vigyorgott sunyin, mire én beleboxoltam a karjába. Sértődés helyett azonban, inkább közelebb hajolt, és szájon csókolt, drága barátnőm és a „spanyol bikája” pedig csak jót nevettek.
Hát, így ért véget a mi kis bulizásunk!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)